Tolvaj

2024.08.30. 10:57

Diáktársait lopta meg egy kollégista lány

Sorozatosan meglopta osztálytársait, szobatársait egy középiskolás lány. Az ügyészség vádat emelt ellene.

Révészné Hanol Erzsébet

Képünk illusztráció: Shutterstock

Diáktársait rövidítette meg egy most 16 éves lány, ezért a Szekszárdi Járási Ügyészség hat rendbeli, szabálysértési értékre, lakást vagy hasonló helyiséget az elkövetővel közösen használó sérelmére, üzletszerűen elkövetett lopás vétsége miatt emelt vádat ellene. A lány a bűncselekmények elkövetésekor még csak 15 éves volt.

Dr. Kiss Yvette, a Tolna Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője arról tájékoztatott, hogy a fiatalkorú vádlott középiskolásként kollégiumban lakott. Tavaly májusban, majd szeptember és november eleje között hasonló bűncselekményeket követett el rendszeres haszonszerzésre törekedve összesen hat sértett sérelmére, akik mind osztálytársai vagy kollégiumi szobatársai voltak.

Az egyik osztálytársa osztályteremben lévő táskájából ezer forintot, egy másik osztálytársa iskolai tornateremben elhelyezett táskájából, majd a kollégiumi szekrényéből összesen tízezer forintot, szobatársa szekrényéből kétezer forintot, valamint további három lány osztálytársa táskájából is ezer és ötezer forint közötti összegeket vett ki, és tulajdonított el. A lopásokból származó összesen 21 ezer forintot a lány elköltötte.

A büntetlen előéletű, fiatalkorú vádlottal szemben a járási ügyészség tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben próbára bocsátás alkalmazását, annak idejére pedig pártfogó felügyelet elrendelését szorgalmazza a Szekszárdi Járásbíróságnál azzal, hogy a vádlott térítse meg a sértettek kárát is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában