Az ismert gitáros-énekes 1990-ben alakult formációja a Blues Factory

– Aszerint szoktuk besorolni a zenészeket, hogy szólóban vagy együttesben játszanak-e, elektronikus vagy akusztikus, illetve keményebb, rockos, vagy lágyabb, blúzos az előadásmódjuk.  Ám Kalauz Attilát nem a vagy-vagy, hanem az is-is jellemzi…
– Sok mindennel foglalkoztam az elmúlt évtizedek során – mondja. – Már 1990-ben megalakítottuk a Blues Factory zenekart Szekszárdon, három gitárossal és egy dobossal, ami máig működik, bár nem gyakoriak a fellépéseink. Mostanában főleg akusztikus koncerteket adok, szólóban (gitár, ének) a különböző nyári rendezvényeken. 

– Első hangszere?
– Apámnak volt egy saját gyártmányú gitárja, amit katonakorában csinált, azon kezdtem gyakorolgatni. Középiskoláskoromban vettem az első „bolti” hangszert. Aztán persze jöttek a márkásabb darabok. 

– Mi adta a kezdő lökést? A szülői példa? 
– Nem. Apám gitártulajdonos volt ugyan, de nem zenélt. Rám a rádiós könnyűzenei adások voltak nagy hatással a nyolcvanas években. Göczey Zsuzsa és Komjáthy György műsorait hallgattam, és vettem magnóra a számokat: Beatlest, Led Zeppelint, Vangelist, Mike Oldfildot és a többit. 

– A kedvtelésből később megélhetés lett? Zenészként dolgozik? 
– Vannak fellépéseim, de nem az a fő bevételi forrásom. Egy ideig dolgoztam zenészként, tengerjáró hajón a Földközi-tengeren, ám alapvetően postaforgalmi és raktárvezetői munkákból éltem mindig. Most Budapesten lakom, a zenélés a hétvégi programom, szenvedély, keresetkiegészítés, jórészt balatoni és tolnai helyszíneken. Egyébként a pandémia idején is bebizonyosodott, hogy ebből megélni, ha nincs hol fellépni, lehetetlen. 

– Néhány évtizeddel ezelőtt még az elektronikus hanghatásokkal kiegészített dübörgés volt a menő. Mikortól lett keletje az akusztikus megszólalásnak? 
– Két zenésztársammal már a kilencvenes évek közepén létrehoztunk egy akusztikus triót, Collection néven. Ment rendesen, volt közönségünk. Szólóban körülbelül 2010-ben kezdtem ezt a dolgot. Szekszárdon, egy Bormúzeum nevű helyen, ahol csütörtökönként játszottam, énekeltem. 

– Hová helyezné magát a zenészek rangsorában? 
– Elég széles a repertoárom, a bluestól a rockig, a progresszív számokig sok mindent játszom. Saját szerzeményeket is. Énekhangi adottságaim jók, és gitáron úgy tudom magam kísérni, hogy abban senkinek nem lehet hiányérzete. Nem vagyok virtuóz, de szégyenkezni valóm sincs. A zenekari munka, elektronikus megszólalással nyilván őrültebb dolog, azt is szívesen csinálom, ám az akusztikus zene a szívem csücske. 

– Eladni, népszerűsíteni hol lehet a szerzeményeket? Vesznek még CD-t az emberek a letöltések korában? 
– Szinte mindenki csinál még CD-t, néhányat vesznek is, de kétlem, hogy meghallgatják, amikor már a kocsikban sincs CD-lejátszó. A gyakorlat az, hogy felrakjuk a közösségi oldalakra, a letöltési platformokra a számainkat, ha azt akarjuk, hogy eljussanak a hallgatókig. Én most eléggé el vagyok maradva a jó felvételek elkészítésével. Ha a nyári bulik véget érnek, és nem hívnak már annyi helyre, majd utolérem magam.

A bakelitlemez a reneszánszát éli

Kalauz Attila 1969 született Kaposváron. Szakályban nőtt fel, Dombóváron érettségizett, postaforgalmi szakközépiskolában, 1987-ben. Pályája kezdetén postákon dolgozott Szekszárdon és Budapesten, később raktárosi, logisztikai feladatokat látott el, ugyanebben a két városban. Életeleme a zene. Gitáros-énekes. Már középiskolás korában játszott egy amatőr együttesben. Szekszárdon 1990-ben alapította társaival a Blues Factory zenekart, melynek tagjai több Tolna vármegyei településről érkeztek. Más formációkban – duókban, triókban – is fellépett az évek során, az utóbbi időben azonban többnyire szólóban szerepel. Párkapcsolatban él a fővárosban, gyereke nincs. Nyaranta főleg a Balatonhoz és Tolnába hívják szabadtéri közösségi, borbemutató és családi rendezvényekre, közreműködni. Szerzeményeit közösségi platformokra tölti fel. A CD-lemeznek már nincs piaca, viszont a bakelit a reneszánszát éli.