2024.06.14. 14:02
Két új képviselővel dolgozhat Fazekas Attila, az újraválasztott teveli polgármester
A következő öt évben ugyanazon az úton szeretnének továbbhaladni, amelyen 2019-ben elindultak, mondta portálunknak Fazekas Attila, Tevel újraválasztott polgármestere.
Fazekas Attilát újabb öt évre választották meg Tevel polgármesterévé
Fotó: A szerző felvétele
Egyedüli induló volt, így tulajdonképpen már akkor eldőlt, hogy Fazekas Attila lesz Tevel polgármestere, amikor az első szavazó leadta rá a voksát. Az 1118 szavazásra jogosult teveli lakos közül 467-en mentek el választani, s adtak bizalmat a következő öt évre a 47 éves faluvezetőnek.
Ez 46,51 százalékos részvételi arányt jelent. Fazekas Attila hálás ennek a 467 választónak, de úgy fogalmazott: annak a 651 helyi választásra jogosult polgárnak is a polgármestere lesz, aki ezúttal nem ment el szavazni. Fazekas Attila érdeklődésünkre azt mondta, azon az úton szeretnének tovább haladni, amelyen 2019-en elindultak.
Fazekas Attila büszke a fejlesztésekre
Fazekas Attila büszke azokra a fejlesztésekre, amelyeket ebben a ciklusban sikerült megvalósítaniuk – kiemelte a faluárok rendezését, a templom tetőszerkezetének cseréjét az új minibölcsőde megépülését és az új játszótér átadását –, s az tis kihangsúlyozta, hogy a következő öt évre is megvannak már a terveik. Ezek egyike egy közösségi tér kialakítása, amelyre – mint Fazekas Attila mondta – nagy szükség lenne.
Ezeket a munkákat már egy megújult testület fogja figyelemmel kísérni. A 2019-ben megválasztott képviselők közül időközben elhunyt Gányi Viktor. A helyét elfoglaló Makkné Antal Erika, valamint Héri Lászlóné korábbi polgármester pedig jelezte, hogy a mostani választáson már nem indul. Újra bizalmat szavaztak a helyiek Asztalos Zoltánnak, Nagy Zoltánnak, Veres Róbertnek és Amma Zoltánnak, új tagként pedig Jáhn Bálint és Lantos László csatlakozik a többiekhez.
Előbbi igazi közösségi ember, rengeteg eseményt szervez a faluban, szinte minden hónapban zajlik valami program a Jáhn Pince területén – a Levendula napra, vagy a Tök tanya elnevezésű eseményre az ország legtávolabbi szegletéből is jöttek már vendégek. Lantos László pedig kultúrember, táncos, a helyi fiatalok alkotta, korábban sokáig működő tánccsoportnak volt tagja, civilben a Babits Mihály Kulturális Központ technikusa.
A legtöbb szavazatot, 395-öt Jáhn Bálint kapta, a mostani alpolgármestert, Asztalos Zoltánt 379-en támogatták. Amma Zoltán 368, Veres Róbert 305, Nagy Zoltán 266, Lantos László 260 voksot begyűjtve lett az új képviselő-testület tagja. A mostani testület megbízatása szeptember 30-ig szól, az újnak október 1. és 15. között kell felállnia.