A nyugdíjukat is többnek érezték, ha Pista postás hozta

Nem lehet megállni, hogy az ember – főleg, ha újságíró, vagy mi a szösz – ne böngéssze végig a legnagyobb közösségi oldalt. Mert megjelennek itt olyan bejegyzések is, melyek az újság, így az olvasók számára is hírértékkel bírhatnak. 

Pár hete egy gyakorta megosztott kérés kering ebben az univerzumban. A szerző arra biztatja az embereket, hogy ebben hőségben ne sajnáljanak egy pohár vizet a hozzájuk betérő postástól.

Hát ne is! – erősíthetem meg, különösen annak tudatában, hogy mostanság sajnos rájár a rúd a jobb sorsra érdemes kézbesítőkre. Gyakorta hálátlan feladatot teljesítenek: ha valahova becsengetnek, akkor az esetek nagy többségében a címzettnek valami elismervényt kell aláírnia, az pedig a mai világban nem sok jóval kecsegtet. 

Erről természetesen nem a postás tehet, hiszen csak a munkáját végzi. Emlékszem, egykoron, amikor az állampolgárok sárga csekkekkel való bombázása – nyakatekert nyelvezetű és burkolt fenyegetéseket tartalmazó kísérőlevéllel – nem dívott, sokszor beállított hozzánk a rokonok várva várt leveleivel Pista postás. Némi szabadkozás után helyet foglalt a hokedlin és kedélyesen elkvaterkázott a nagyszülőkkel a világ dolgairól. A szomját is csillapíthatta, de nem ám vízzel, hanem egy-két pohár borral. Azután óriási táskájával együtt átballagott a szomszédba, ahol hasonló szívélyes fogadtatásban volt része.

A nagyszülők azután legközelebb megint várták őt. Még csekélyke nyugdíjukat is többnek érezték, ha néhány jó szóval együtt a jámbor Pista postás hozta.