Fülsértő ez a csend

Ámokfutásnak is szemtanúja volt Richard Katz, a maga idejében hírneves világutazó. Indonéziában történt az eset, amikor is egy maláj ember látszólag minden ok nélkül kést ragadott és véres őrjöngésbe kezdett. Az író kiderítette, hogy a napi megaláztatások irdatlan mennyiségű terhe szakadt rá ott és akkor a férfira. Egyetlen utolsó, szinte mérhetetlenül csekély súlyú pehelytől.

Egy tanárnő tavaly a hajánál fogva próbálta kidobni a teremből egyik kamasz tanítványát. A látvány megdöbbentő és az eljárás természetesen elfogadhatatlan. A bíróság most hozott ítéletet, és tegyük hozzá: a lehető legenyhébbet. Tette ezt azért, mert mint kiderült, a tanulók rendszeresen zaklatták, emberi méltóságában folyamatosan megalázták a fiatal tanárnőt. A cérna nem bírta a terhelést és elszakadt.

Az ügy végére az ítélet után így pont is került. Ám valójában most kellene kezdődnie egy másik történetnek. Például valahogy úgy, hogy az arra illetékesek – pedagógus érdekképviseleti vezetők, tankerületi szakemberek, a szűkebb és tágabb környezet tekintélyes társadalmi, közéleti vezetői – a nagy nyilvánosság előtt állást foglalnak abban, hogy bár megengedhetetlen a tanulók bántalmazása, ezzel együtt is kiállnak a megalázott tanárnő mellett. S mindent megtesznek annak érdekében, hogy gyökeres és kedvező változás történjen az iskolában.

Ám ehelyett csendet tapasztalunk. S ez a csend egyszerre fülsértő és egyúttal a „majd csak nem lesz semmi” gyámoltalan csendje. 

A cérna nem bírta a terhelést és elszakadt