Nem szamárság

Valami különleges oknál fogva a magyar nyelvben a szamár nemcsak egy háziasított, lóféle emlős megnevezése, hanem egyúttal a butaság megtestesítője is. Okos enged, szamár szenved – tartja a közmondás, nem hagyva kétséget afelől, hogy az említett két fél közül melyik gyarapítja az ostobák táborát. Avagy a másik közismert példa: Áll, mint szamár a hegyen. Ez a meglátás ugyancsak arra utal, hogy ez a hosszú fülű jószág képtelen értelmes döntést hozni.

Ám egy friss példa egészen másról tanúskodik. A napokban bejárta az internetet egy videófelvétel, melyen egy szamár látható, nem másutt, mint erdős-mezős, szabad területen egy szarvascsorda közepén. A gazdájától elcsatangolt állat nemcsak, hogy együtt él és mozog a csapattal, de központi helye egyenesen vezéregyéniség szerepre enged következtetni.

Ebből is nyilvánvaló, hogy a „buta szamár” valójában nagyon is okos. Ugyanis sikeresen megszökött az embertől – magyarán túljárt annak eszén –, kisvártatva pedig rálelt egy befogadó közösségre, aminek, fogalmazhatunk így is, szellemi vezetője lett. Utóbbi mozzanat az értelmesség mellett az érzékenységet is híven példázza.

„Hiába fürösztöd önmagadban, / Csak másban moshatod meg arcodat” – írta egykoron József Attila. Íme, a zseniális költő gondolatának örökérvényű igazságával a társakat kereső és találó szamár is tökéletesen tisztában van. Cseppet sem számít tehát szamárságnak, ha példát veszünk róla.