Kárpát– medence kenyere

2024.08.29. 07:06

Dombóvári pék a Kárpát-medence Kenyerének zászlóvivője

A Kárpát–medence Kenyere akció egyedülálló kezdeményezés, amely minden évben augusztus 20–ára készül el a történelmi Magyarország öt régiójából származó hozzávalókból.

Balogh Éva

A dombóvári Árok Attila és két fia idén is közreműködtek az ünnepi kenyér megsütésében, amelyet nemzeti ünnepünk alkalmával áldottak meg és osztottak szét.

Kárpát–medence kenyere
Idén Szolnokon sütötte az Árok család a hagyományos kenyeret (fotó: facebook)

Árok Attila, a Dombóvári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat képviselője immár tizenkettedik alkalommal vett részt a Kárpát–medence Kenyere elkészítésében. Ez a különleges akció a történelmi Magyarország öt régiójából származó hozzávalókból – vajdasági kovászból, parajdi sóból, beregszászi forrásvízből, révkomáromi burgonyából és magyarországi lisztből – készül. Az Árok család idén Szolnokon segített megsütni a hagyományos kenyeret, amelyből 70 kilogrammos kenyeret, több kisebb, 15 és 35 kilogramm közötti kenyeret, valamint 550 negyed kilós cipót készítettek. A kenyereket augusztus 20–án, nemzeti ünnepünkön áldották meg és osztották szét. A megsütött kárpát–medencei kenyérből pedig mindig jut felajánlási célokra is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában