Kaczián János lett Szekszárd díszpolgára

2024.08.26. 07:00

Úgy érzi s vallja, hogy a kapott kitüntetéssel Szekszárd felé megnőtt az adóssága

Kitüntetéseket adtak át Szent István napján Szekszárd Város Közgyűlésének ünnepi ülésén, elsőként a legjelesebbet, a Város Díszpolgára címet.

Teol.hu

Kaczián János lett Szekszárd díszpolgára

Fotó: Szepesi László

Ezt vehette át Berlinger Attila polgármestertől Kaczián János helytörténetkutató, nyugalmazott levéltári főtanácsos.
Szekszárd új díszpolgára dolgozott a közművelődésben, igazgatója volt a Babits Mihály Megyei Művelődési Központnak, ő alapította, s több évtizeden át elnöke volt az Egyed Antal Honismereti Egyesületnek. A múlt iránti érdeklődése vezette a levéltárba, ahol évtizedeken át, nyugdíjba vonulásáig dolgozott. Néhány hete töltötte be 86-ik évét, de ma is aktív, könyveket ír, megörökíti a jövőnek Szekszárd, s a vármegye múltjának sokak számára még ismeretlen történéseit.

Pest mellől kerültek Tolna megyébe

Hajdan, nem kevés kerülővel, a háború szele hozta őket Tolnába, idézi a kezdetet. A ma már Pest részének számító Rákosligetről Ausztriába menekültek. Mindenük elveszett, a család szétszóródott, s csak később itt tudtak új életet kezdeni. Ez sem volt gondoktól mentes. Édesapja meghalt, édesanyja elvesztette állását, ő lett a család fenntartója. Vasúton vagont rakodott, szénbányában csillésként dolgozott. 

Fürgeden már nem fizikai munkával kereste a pénzt, akkor már a múlt emlékeivel is foglalkozhatott. Ott, a falu szülöttjének, a korában Jókaihoz hasonlóan ismert és népszerű Vas Gerebennek a múltját kutatta, majd járva Tolnát, sorra ismerte és ismertette meg a helytörténeti érdekességeket.
Életének jelentős és eredménydús időszaka kötődött az ifjúsági mozgalomhoz.

A megyében nyaranta megszervezte a fiatal népművészek országos táborát, amellyel elindította sok, később neves művész fejlődését. Ma is büszke arra, hogy ő kezdeményezte, kapjanak elismerést a legjobbak, s legyen annak neve a Népművészet Ifjú Mestere. Az akkor Babits Mihály Megyei Művelődési Központ igazgatójaként pedig kapcsolatba került a művészet más területeivel is. 

A levéltárba vezetett az útja

A bölcsész és népművelő diplomával is rendelkező Kaczián János érdeklődési központjában viszont mindig a múlt értékeinek megismerése, feltárása, s az ismeretek terjesztése állt. Így, mondja, az volt életének legjobb döntése, mikor a megyei levéltárban kezdett dolgozni. Számára az valóságos kincsesbányát jelentett. Főleg Szekszárd lassan feledésbe menő múltját kutatta, s ebből született eddig tizenkilenc könyv, tanulmánykötet, további tizenötben hosszabb, rövidebb fejezetek, rengeteg tanulmány, tudományos publikáció, újságcikk. Emellett megszámlálhatatlanul sok előadás, rengeteg rádió interjú, így adta tovább a feltárt érdekes történeteket. 

Elmondta, a levéltárban, szakmán belül volt egy csúfolódó megjegyzés, miszerint, aki tudja, az csinálja, aki kevésbé tudja, tanítja, s aki nem tudja, kutatja. Neki viszont megadatott, hogy mind a háromnak megfelelt egyszerre. 

Két kötet áll készen a megjelenésre

Most úgy érzi, s vallja, hogy a kapott kitüntetéssel Szekszárd felé megnőtt az adóssága. Igyekszik törleszteni. Már szinte nyomdakész két új kötete, amelyet az ősszel alakuló új közgyűlésnek kínál. Egyik egy történeti olvasókönyv középiskolások számára.

Ebben, kapcsolódva az iskolai történelemkönyvekhez, az abban szereplő adatokat kibővítve helytörténettel, azt írja le, hogy az azokban éppen szóba kerülő időkben mi történt Szekszárdon. A másik kötet pedig egy fél évszázaddal ezelőtt készült életrajzi gyűjtemény folytatása. Ebben lexikon szerűen ismerteti 885 kiváló Tolna megyei személy életútját, a fellelhető forrásmunkákkal. 

Ezek a kész munkák, de Kaczián János asztalán még sorakoznak továbbiak. Adatok, történetek, melyeket tovább akar adni, mindenkinek, akit Szekszárd érdekel.   
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában