1 órája
Bekerítette az árvíz a Gemencben a vadakat
Már nagyon várják a dunai ár levonulását a Pörböly és Báta környéken élő vadászok, hogy minél előbb biztonságban tudják a vadakat. Bekerítette az árvíz a Gemenci erdőben a vadakat, a vadállomány védelméből a Zrt. gondoskodik Ugyanakkor Baja és Pörböly között kiszorulnak az állatok a víz miatt az 55-ös útra, amit csak részben zártak le a forgalom elől.
Szeptember 18-ától a Gemenc Zrt. több árvízvédelmi rendelkezése is hatályba lépett. Az erdészeti társaság határozatlan időre elrendelte a teljes erdőlátogatási tilalmat. A társaság leállította a Gemenci Állami Erdei Vasút közlekedését, zárva tart a pörbölyi Ökoturisztikai Központ is – ez a felhívás áll a honlapjukon. Ennek oka, hogy bekerítette az árvíz a vadakat.
Bekerítette az árvíz a vadakat a Gemenci erdőben
A vadak nem tudnak elmenekülni a szomszédos területekre, mert a Gemenc Zrt. bekerítette a területét, de a vadállomány védelme érdekében a vadvédelmi dombokat folyamatosan feltöltik takarmánnyal. A teljes erdőlátogatási tilalom is azért lépett életbe, mert – ahogy a Gemenc Zrt. is fogalmazott a honlapján – az elkövetkezendő időszak válságos napokat hoz az erdei állatok életébe. Az állatvilág számára a lehető legkisebb emberi zavarás biztosíthatja a minél nagyobb arányú túlélés lehetőségét, ezért az erdészeti társaság megkéri a lakosságot, hogy az árhullám elvonulásáig személyes jelenlétükkel ne zavarják az állatok menekülését és az erdészek, vadgazdálkodási szakemberek mentési és árvízvédelmi munkáját.
Etetik a vadakat, gondoskodik róluk a Gemenc Zrt.
Sipos Lajos, Pörböly polgármestere – ő maga is a vadásztársaság tagja – elmondta, folyamatosan etetik a körbezárt területen lévő vadakat a gátakon kívül. Keselyűstől Bátáig tart a bekerített terület. Sajnos sok vad kiszorult az 55-ös útra, Baja és Pörböly között, ahol részleges az útzár. A múlt héten pénteken kérték a megyei védelmi bizottságot, hogy rendeljenek el erre a szakaszra teljes útzárat, de ez nem történt meg. Így a 40 tonnás magyar és román kamionok továbbra is közlekedhetnek. Sajnos, ilyen körülmények között több vad is elpusztul. Ennek mértékét csak az árvíz levonulása után tudják majd – vadszámlálással – felmérni.
Sipos Lajos elmondta, a tetőzés után még legalább két hét, mire a vadak megfelelően védett helyeket találnak maguknak.
Vadászati tilalom csak a nagy töltésen belüli területre vonatkozik
A szomszédos vadásztársaság, a bátaszéki Keskenyi Földtulajdonosi Vadásztársaság elnöke, dr. Vass János elmondta, nem tapasztalták azt, hogy több szarvas vagy őz jött volna át a területükre, hiszen a kerítéssel bekerített erdőből nem könnyű kijutniuk. Vadászati tilalom az ő körzetükben nincs. Vadászati tilalom egyébként csak a nagy töltés egy kilométeres körzetén belül van szeptember 20-ától.