3 órája
Nyomás alatt a nyugati demokrácia
Nyomás alatt – A nyugati demokráciák belső és külső kihívásai címmel napjaink sok országot érintő problémáról szól az őszi szemeszter első, külföldi szakember tartotta előadása, az MCC szekszárdi képzési központjában.
beküldött fotó
A meghívott előadó, dr. Rainer Lisowski német politológus és közgazdász, a Brémai Alkalmazott Tudományok Egyetemének professzora és a brémai Nemzetközi Üzleti Iskola tanára arról beszél, hogy melyek azok a tényezők, amelyek országhatárokon belül, és azokon átívelve, fenyegetést jelentenek demokratikus társadalmi berendezkedésünkre. Ugyanis a jelenlegi tendenciák azt mutatják, hogy a nyugati demokratikus országok gondokkal küzdenek, nyomás alatt állnak.
Mert a demokrácia túlzott hangsúlyozása, az erőteljes moralizálás és a technokrácia, a technikai szakértők előtérbe helyezése révén hajlamosak túlfeszíteni demokratikus berendezkedés kereteit, emiatt önbizalomhiánnyal küzdenek, belülről fenyegetve saját működésüket. Ugyanakkor az autokratikus rezsimek, ahol olyan a kormányzati rendszer, hogy a hatalom egy személy kezében van, egyre magabiztosabbak, s az olyan erősödőben lévő autokráciák, mint Kína, vagy Szingapúr, kívülről jelentenek fenyegetést a nyugati típusú demokráciák számára.
Az MCC szekszárdi képzési központjában, a Hunyadi utca 5 szám alatt, 27-én, pénteken délután 5 órakor kezdődő előadás ingyenes, de regisztrációhoz kötött.