Szüreti nap

2 órája

Az esőfelhők sem tántorították el a hagyományőrzőket (galéria)

A faddi szüreti napnak immár több generációra visszanyúló tradíciója van. Életben tartja a hagyományokat és közösségi élményt nyújt a település apraja-nagyjának.

Teol.hu

Nem csak a felnőtteknek, a gyermekeknek is különleges alkalom ez, hiszen már a legkisebbek is népi viseletet öltenek, hogy aztán a szüreti vigadozáson kapcsolódjanak ki, mulassanak.

Az esőfelhők sem tántorították el a faddiakat
A bírót és a bírónét körbe táncolva ünnepelt a falu népe Beküldött fotó
Fotó: Babai István

– A készülődés a rendezvény előtt már hetekkel korábban megkezdődik. A Béri Balogh Ádám Művelődési Ház munkatársai a nagyközség központját és a belső tereket is őszi díszbe öltöztetik – mondta el lapunknak Takács Melitta, a művelődési ház igazgatója. A központban szalmabálákból, valamint a paraszti élet hajdani eszközeiből készült dekoráció idézi a régi idők szüreti hangulatát, amelyet a faddi óvodások, iskolások, valamint a civil szervezetek által készített szalmabábok és mókás alkotások tesznek teljessé. A hagyományoknak megfelelően a Faddi Kismanók Óvoda, Bölcsőde és Minibölcsődében veszi kezdetét a mulatság, ahol megtörténik a bíróné kikérése, majd a bírói és jegyzői párral együtt táncolnak, mulatnak a legkisebbek. 

Jó idő esetén zenekari kísérettel, lovasokkal és a bírói párral az élen halad a szüreti menet a település központjában. Az utcasarkokon az óvodások, a helyi táncosok, majd a vendégek mulatnak, a faddi nyugdíjasok pedig eközben süteménnyel, frissítővel és borral kínálják a menetben résztvevő sokaságot. Végül a nagyközség központjában össztánccal zárul a felvonulás, ahol a bírót és a bírónét körbe táncolva ünnepel a falu népe.

A szervezők az utolsó percig bíztak abban, hogy az előre jelzett esőfelhők elvonulnak, hiszen minden évben a szüreti menet jelenti az esemény egyik fénypontját. Ezt ugyan elmosta az eső, ahogy az újdonságot jelentő kézműves vásárt, az arcfestést, valamint a hajfonást is, amellyel az önkormányzat gazdagítani kívánta az eseményt. A jó hangulatnak azonban az időjárási körülmények sem szabhattak gátat, hiszen a szervezők az eseményre felállított rendezvénysátorba terelték a hagyományőrzőket. A sátor védelmében a Bogyiszlói Zenekar fantasztikus muzsikájára táncolt és mulatott az a többszáz ember, aki a hűvös idő ellenére is ellátogatott az eseményre. A nap hátralévő részében a hagyományos színpadi produkciók következtek, ahol a helyi óvodások és iskolások, a Faddi Tűzrózsák Tánccsoport, valamint a Szalkszentmártoni Néptánc Egyesület kápráztatta el a közönséget.

Bordács József, a település polgármestere lapunk kérdésére elmondta, jó érzés volt látni, hogy az eső ellenére is ilyen szép számban ellátogattak a rendezvényre a helyiek. – Önkormányzatunk kiemelt figyelmet fordít a helyi rendezvényekre, valamint a népszokások megőrzésére és ápolására. Célunk, hogy a közösségi életet felvirágoztassuk, és erősítsük a helyi összetartozást. Ennek érdekében új rendezvényekkel is gazdagítottuk programjainkat, hogy minél szélesebb körben megszólítsuk a faddi és dombori lakosokat – emelte ki a településvezető.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában