Nem mondja már, hogy „Boldog keddet!"

Két barátommal összehajoltunk, hogy szükség lenne a városban egy padra, ahol közel kerülünk egymáshoz, beszélgethetünk, mert szerintünk az emberek elfelejtettek beszélgetni. Egy jó beszélgetésből pedig csodás dolgok születhetnek, például a PAD, a folyóirat és egy szellemi műhely, amely a válságos években is élteti a kultúrát.

Negyedszázaddal ezelőtt mondta ezt Dicső Zsolt, s most jött a hír, hogy ez a lobogó szakállú, hóbortos, mélyen érző, de kritikus ember, költő és irodalmár már soha többé nem ül erre a szekszárdi padra.

Már kezdetben versek zsongtak a fejében, bejárt a szerkesztőségbe, ahol Csányi László, a Népújság tudós szerkesztője inspirálta, magyarázta neki a versformákat, meg hogy mi az anapesztus.

A vers mellett a zene is közel állt hozzá. A hetvenes évek végén Babits művelődési házban megcsinálták a Mosolygó kaptafát, s egy országos tehetségkutató versenyen másodikak lettek. Tanácsolták, menjenek, menjen a nagyvárosba, Pestre, ott lehet karriert csinálni, ott jobban felfigyelnek majd rá, de soha nem akart innen elmenni.

Összejárt Csengey Dénessel, Jánosi Györggyel, Baka Istvánnal, életre szóló barátságot kötött Jankovics Zoltánnal, és együtt szerkesztették PAD folyóiratot. Benne komoly, színvonalas versek, novellák kaptak helyet. Nem egyszer itt jelent meg számtalan jeles író, így Esterházy Péter, Zalán Tibor írása is. Az egyesülettel pedig szervezte a könyvheteket, a Magasiskolát, az írótábort, ápolta a szekszárdi Mészöly kultuszt.

Példaképnek tekintette Christian Morgensternt. Szerette versei rendkívüli nyelvi fantáziáját, játékosságát, humorát, a kispolgári lét könyörtelen kritikáját.

Ő maga civilben volt a tejiparnál kocsikísérő, aztán kocsmáros, majd tíz évig mint szociális munkás a hajléktalan szállón lakókat gondozta, s onnan került át a megyei könyvtárba, ahol nyugdíjba vonulásáig dolgozott.

Sokan ismerték, mindenkihez volt egy jó szava, tagjai közé fogadta a Magyar Írók Szövetsége, a Szépírók Társasága.

Emlékét őrzik a Dönci-versek. Az utolsó, a Valami valamihez hozzáér kötetét a Mészöly Miklós emlékplakettes, Közjóért díjjal kitüntetett költő amolyan válogatásnak, best of-nak szánta, nem gondolta, hogy ez lesz életművének összegzése.

Szeptemberben lett volna 68 éves. Pénteken este megfájdult a szíve, s mire a mentő kiért, már nem élt.