2023.10.13. 17:29
Újabb információk derültek ki a focista brutális balesetéről
A Paksi FC korábbi támadójának fejsérülése után a sebész egyedül nem vállalta el Vayer Gábor műtétjét.
Vayer Gábor (jobbra) és Molnár Tamás
Forrás: Sportál
„Amikor láttam, hogyan reagált az egészségügyi személyzet a sérülésemre, akkor tudatosult bennem, hogy bizony ez egy nem hétköznapi történet lesz… Ugyanis elmondásuk szerint ők még ilyet életükben nem láttak, és a sebész közölte, hogy egyedül nem vállalja a műtétet, csak egy szemorvossal együttműködve” – magyarázta Vayer Gábor, a Mezőörs KSE támadója a Sportalnak hétvégi sérülését.
Mint arról beszámoltunk, szirénázó mentő vitte kórházba a Paksi FC korábbi labdarúgóját, miután a Mezőörs–Koroncó Győr-Moson-Sopron vármegyei első osztályú bajnoki első félidejében összefejelt a vendégek játékosával, s felszakadt a szemöldöke. Végül sem a koponyáján, sem pedig a szeme körül nem alakult ki olyan károsodás a labdarúgónak, ami maradandóan befolyásolná további életvitelét. A visszatéréséről azonban még óvatosan nyilatkozott.
„Előbb szeretnék sportorvossal konzultálni, aztán fontos, hogy jól érezzem magam, mert nem akarok feltétlenül rizikózni. Bár a szívem máris vinne vissza, mert lesz egy fontos kupameccsünk a Kaposvár ellen november elején és jó lenne segíteni a csapatnak” – vallotta be Vayer Gábor.
A Kisalföldnek nyilatkozva elmondta, több lépcsőben, végül harminc öltéssel kellett összevarrni a sebet. Az esetnél megsérült másik labdarúgó, Molnár Tamás is jobban van, neki a fejbőrét kellett „csupán” összevarrni.