Motokrossz

2024.08.27. 11:00

A pokoli hőség kibabrált a részvevőkkel Zombán – képgalériával

A meleg ellenére közel száz motoros versenyzett vasárnap Zombán a a Nyílt Nemzeti Motocross Bajnokság keretein belül.

Berg Sándor

Nagy előkészületek előzték meg a Nyílt Nemzeti Motocross Bajnokság zombai állomását, a szervezők napokon keresztül dolgoztak a pályán és annak környezetén, hogy minél jobb feltételek között fogadhassák a versenyzőket és a kilátogató nézőket. Egy valamire azonban nem tudtak felkészülni, az pedig a hőség volt. A nagy meleg miatt minden kategóriában csak egy futamot rendeztek meg.

Közel száz versenyző mérte össze saját tudását és motorjának erejét az országos bajnokságon Zombán
Közel száz versenyző mérte össze saját tudását és motorjának erejét az országos bajnokságon Zombán
Fotó: Kiss Albert

– Az irtózatos meleg Zombát sem kerülte el vasárnap, ezzel pedig mi sem tudtunk mit kezdeni. Hiába locsoltuk a pályát, a hőségtől gyorsan kiszáradt és felporzott, ez a rajt utáni száz-kétszáz méterben volt problémás és veszélyes. Emiatt úgy döntöttünk, hogy a második futamokat a baleset elkerülése végett nem indítjuk el – fogalmazott portálunknak Langer József. – Rendezőként nem vagyok elégedett, sőt egyenesen csalódott, mert erőn felül próbáltunk megtenni mindent, a nézőket és a versenyzőket egyaránt kiszolgálni, de az időjárás kibabrált velünk.

A hőség ellenére kilencvennégy motoros indult el az országos bajnokság zombai fordulóján, köztük jól szerepeltek a Tolna vármegyeiek. A Dél MX Motorsport Egyesület alatt versenyző Ligeti Milán a harmadosztály MX2-es kategóriában megnyerte futamát, Kosztolányi Dezső a veteránok között lett második, Farkas Bence Máté a kezdőknél, Matuschek Zalán a 2T Openben végzett harmadikként, míg a bátaszéki Balogh Gábor szintén a dobogó alsó fokára állhatott fel a II. osztály MX1-es kategóriájában. 

Nyílt Nemzeti Motocross Bajnokság, Zomba

II. osztály, MX1: 1 Hajdú Ádám Levente, 2. Reinitz Olivér, 3. Balogh Gábor (Bátaszék). MX2: 1. Kádár Dominik, 2. Osztotics Patrik, 3. Király Levente..., 5. Katona Péter (Dél MX Motorsport Egyesület)

III. osztály, MX1: 1. Katona Henrik (szlovák), 2. Zólyomi Oliver, 3. Kiss Sebastian Rajmund..., 10. Vass Levente (Dél MX). 2T Open: 1. Kiss Csongor, 2. Máté Levente, 3. Matuschek Zalán (Dél MX), 4. Szirovicza Antal (Dél MX)..., 7. Kisgyörgy Zalán (Dél MX). MX2: 1. Ligeti Milán (Dél MX), 2. Orosz Gábor, 3. Sziládi Marcell

Women Open: 1. Tamás Lora, 2. Nagy Vivien Alexa, 3. Nagy Evelin Gabriella..., 5. Vörös Nóra (Dél MX), 6. Benyó Viktória (Dél MX)

Szenior A: 1. Grillmayer Gábor, 2. Varga Zsolt. Szenior B: 1 .Varga imre, 2. Balogh Gábor, 3. Eszényi László Tamás, 4. Damásdi Sándor (Dél MX). Veterán: 1. Havasi Zoltán, 2. Kosztolányi Dezső (Dél MX), 3. Murai Norbert..., 8. Cseh Attila (Dél MX)

Kezdő Open: 1. Simai László, 2. Filus Adrián Norbert, 3. Farkas Bence Máté (Dél MX)..., 9. Kovacsóczy Kornél (Dél MX)..., 11. Kurucsó Sándor (Dél MX), 12. Bakóczi Tamás (Dél MX), 13. Győri Balázs (Dél MX)

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!