Maraton

2 órája

Szemerei Levente az európai rangsor élére futott az országos csúcsával

A Szekszárdi Sportközpont futója érezte, hogy valami jó is kisülhet a Varsó Maratonon. Szemerei Levente viszont nem gondolta volna, hogy közel másfél perccel megdönti Szűcs Csaba 1993-ban felállított magyar és több, mint három perccel saját csúcsát.

Berg Sándor

Csupán két évébe került Szekszárdi Sportközpont futójának az, ami harmincegy esztendő alatt senkinek sem, nevezetesen – a vasárnapi Varsó maratonon – megdönteni Szűcs Csaba 1993-ban felállított országos csúcsát. Szemerei Levente még nem is élt, amikor a BVSC futója Párizsban elérte a 2:12:10 órás idejét.

Szemerei Levente nem gondolta volna, hogy közel másfél perccel javítja meg az országos csúcsot
Szemerei Levente nem gondolta volna, hogy közel másfél perccel javítja meg az országos csúcsot
Fotó: Maraton Warszawski

– Jó erőben éreztem magam a verseny előtt, tudtam, hogy kisülhet valami jó a futásból. Ebben segített az időjárás is, a rajtnál 10 fok alatt volt a hőmérséklet és beérkezéskor sem melegedett tizenkét fok fölé. Minden adott volt tehát egy jó versenyhez, csupán a vetélytársak hátráltattak, akik nem akartak futni, a táv nagy részén ezért nekem kellett elöl menni – fogalmazott portálunknak a repülőtéren a 24 esztendős hosszútávfutó.

Ennek tudatában még nagyobb tett volt Szemerei Leventétől a 2 óra 10 perc 43 másodperces idő, amivel az európai ranglistán és a harminc év alattiak korosztályában is előkelő helyre jött előre (részletek lejjebb). 

– Fejben nehéz ráállni, hogy a verseny jelentős részében az élen kell futni, mint egy nyúlnak, de pályafutásom során ebben is részem volt, úgyhogy számomra nem jelentett nagy kihívást. Féltávnál mosdószünetet kellett beiktatnom, azzal elment fél perc, de miután a többiek nem diktáltak nagy iramot, könnyen ledolgoztam a hátrányomat. Harminc kilométernél volt egy erős tempóváltás, amit csak a második helyen célba érkező lengyel tudott átvenni, de nem sokkal később őt is le tudtam szakítani magamról, és az utolsó öt percet egyedül futottam az élen – emlékezett vissza a 42.195 méteres távon történtekre, de nem gondolta volna, hogy közel másfél perccel sikerül megdöntenie a magyar rekordot, illetve három és fél percet faragnia saját idejéből.

A szedresi atléta címvédőként utazott Varsóba, elmondta, a szervezők megfogadták a tanácsot, több egyenest és kevesebb emelkedőt tettek bele, valamint a visszafordítókat is elnyújtották, hogy még gyorsabbá tegyék az útvonalat. Elmondta, ha a szervezők meghívják, szívesen visszatér jövőre is a lengyel fővárosba, hogy másodszor is megvédje elsőségét. 

Szemerei Levente a 43. leggyorsabb európai futó

A Szekszárdi Sportközpont hosszútávfutója tavaly 2:15:32 órás idővel győzött a lengyel fővárosban, az eddigi legjobb idejét azonban idén áprilisban a bécsi maratonon érte el (2:14:12 óra), amivel a magyar bajnoki címet is bezsebelte. A vasárnap futott 2:10:43-mal az idei eredményeket tekintve a 43. leggyorsabb európai maratonista, az élen – az Európai Atlétikai Szövetség hivatalos oldala szerint – a francia Morhad Amdouni áll a maga 2:03:47 órás eredményével, amit Sevillában ért el februárban.

A szedresi atléta most pihenőre vonul, a felkészülést majd november végén kezdi, de a versenyzéstől nem szakad el, addig is egy horvátországi és egy albán viadal szerepel a programjában. Maratoni távon legközelebb éppen Sevillában tervez majd futni jövő februárban. Úgy gondolja, a spanyolországi versenyen 2:10 alá is képes lehet benézni.

Szemerei Levente varsói befutóját ezen a videón tekintheti meg 4:10 perctől.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában