Újabb rangadó következik

2 órája

Bartha László szerint kötelező lenne megverniük a Bonyhádot

Ismét egy vármegyei rangadó jön az NB III-as focibajnokság Dél-Nyugati csoportjában, ahol a Szekszárdi UFC az újonc Bonyhád VLC-t fogadja. Bartha László, a hazaiak támadója szerint a kötelező győzelmek a legnehezebbek.

Berg Sándor

Mint egy falat kenyér, úgy kell a három pont a Szekszárdi UFC-nek és a Bonyhád Völgységi LC-nek. A két vármegyei gárda egymás ellen meccsel vasárnap, az egy ponttal egyik csapat sem lenne kisegítve. Bartha László úgy fogalmazott, kötelező lenne legyőzniük riválisukat.

Bartha László nem vár könnyű mérkőzést a Bonyhád ellen
Bartha László nem vár könnyű mérkőzést a Bonyhád ellen
Forrás: Szekszárdi UFC

– Eddig nem igazán jöttek a bravúros győzelmek, viszont most olyan meccsek következnek, amiket muszáj megnyernünk, ha el akarjuk érni a célunkat, a bennmaradást. Nem lesz egyszerű, ahogy a következő mérkőzés sem az. Kötelező győzelemnek kellene lennie, de ezek szoktak a legnehezebbek lenni. Nem szeretnék nagy taktikai latolgatásokba belemenni, az nem az én dolgom. Most azon leszünk a csapattal, hogy megugorjuk a következő akadályt, és a három pontot megszerezzük – nyilatkozta a klub közösségi oldalán a rutinos támadó. 

Az UFC a legutóbbi két meccsén gyűjtötte be mind a négy pontját hazai pályán, a Bonyhád viszont 439 perce gólképtelen a bajnokságban, igaz, az ellenfelek a Nagykanizsa (0–2), az Iváncsa (0–4) és az MTK II voltak (0–6), a Gárdony-Agárd elleni gól nélküli döntetlen viszont fájó pont Sárai Györgyéknek.

A bonyhádiak jelenleg a kiesést jelentő 14. helyet foglalják el, két pontra és két pozícióra vasárnapi ellenfelüktől. A Szekszárd eddig mindössze egy vármegyei derbit játszott a szezonban, azt viszont 2–1-re elveszítette Pakson. A BVLC mérlege ötven százalékos, az atomvárosban csúnya vereségbe szaladt bele (1–5), a Völgységi el Clásicón viszont 1–0-ra legyőzte a majosiakat.

NB III., Dél-Nyugati csoport, 13. forduló
Október 27., vasárnap
13.00 Majosi SE–BFC Siófok (Bonyhádon)
13.00 Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő–FC Dunaföldvár
13.00 Kaposvári Rákóczi FC–Paksi FC II
13.00 Szekszárdi UFC–Bonyhád VLC

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában