2014.06.11. 17:26
A kiváló kenust indítja polgármesternek a Fidesz
Korábban is lehetett tudni, de immár hivatalosan bejelentették, a korábbi kiváló kenus, Kozmann György a Fidesz paksi szervezetének polgármester-jelöltje.
Bordács József elnök azt mondta, nagy többséggel hozták meg ezt a jelölő közgyűlésen, amit elnökségi ülés előzött meg, a héttagú vezetőség egyöntetűen Kozmann György jelölése mellett tette le a voksát. Mivel a párt döntési mechanizmusa ezt előírja, az önkormányzati választási egyeztető bizottság és az országos választmány jóváhagyása is szükséges, de ez gyakorlatilag tényként kezelhető, húzta alá Bordács József hozzátéve, a polgármester-jelölttel közösen két hét múlva döntenek a képviselőjelöltek személyéről is.
Kozmann György hírportálunknak elmondta, jelentős mérföldkő a Fidesz helyi szervezetének döntése. Másfél-két éve készül erre a feladatra. – Paksi gyerek vagyok, sokat köszönhetek a városnak – húzta alá. Mint mondta, szeretné tudását, tapasztalatait, kapcsolatait a város szolgálatába állítani. Az, hogy olyan közismert ellenfele lesz, mint az erőmű volt vezérigazgatója, nem befolyásolja, a sportban hozzászokott már ahhoz, hogy mások is ugyanazért a célért küzdenek. – Mi tisztelettel és alázattal tesszük a dolgunkat – összegezte.
TEOL/V.T. -->