2016.03.18. 21:47
Alvászavar is állhat a szív- és érrendszeri betegségek hátterében
Alvászavarra is gyanakodni kell azoknál a szív- és érrendszeri betegeknél, akiknél a szakmai irányelvek alapján végzett terápia nem segít. Erről hallgatnak előadásokat szombaton Szekszárdon belgyógyászok, háziorvosok és idegorvosok.
[caption id="" align="alignleft" width="650"] Dr. Józan-Jilling Mihály szerint szükség lenne az alvászavar alapszűrésére a megyei kórházban (Fotó: Makovics Kornél)
[/caption]
„Álom, álom, édes álom...” Alvászavarok és kardiovaszkuláris megbetegedések. Ezt a címet kapta az a regionális tudományos rendezvény, melynek előadói szomnológusok, azaz alvás szakértő orvosok és kardiológusok. A téma nem új, de a szükségesnél kevesebb szó esik róla. A problémás esetek megoldása is körvonalazódik, de a feltételek egyelőre nem adottak.
A jelenlegi helyzetről Dr. JózanJilling Mihálytól, a megyei kórház osztályvezető főorvosától, c. egyetemi docenstől kértünk tájékoztatást. A megyei kardiológus szakfőorvos elmondta, sok olyan betegük van, akiknek magas a vérnyomásuk vagy koszorúér betegségtől, illetve súlyos szívelégtelenségtől szenvednek, és hiába kezelik a szakmai irányelvek szerint, nem javul az állapotuk.
Az ilyen „kudarcos” eseteknél adódhat a feltételezés: a páciens nem követte a szakorvos utasítását, nem szedte a gyógyszerét. Persze ilyen is van, de a háttérben gyakran más probléma húzódik meg: alvászavar. Az ember élete során egy nap alatt átlagosan 6-8 órát alszik. Ennél rövidebb alvási időszakok vagy alvászavarok teljesítmény csökkenéssel, valamint komoly egészségügyi kockázattal járhatnak.
Az alvásmedicína
Az alvásnak különböző fázisai vannak. Ha sarkítjuk a dolgot, a mély, pihentető alvás hiánya vezet bajokhoz, ha csak szendergünk, szunyókálunk, nem pihenjük ki magunkat. Az alvásmedicína az orvoslás egyik legfiatalabb ága, mely több szakma, így a neurológia, tüdőgyógyászat, belgyógyászat, pszichiátria és fülorrgégészet alvással kapcsolatos tudnivalóit foglalja össze, és ezek egy közös rendszerbe rendezését is jelenti. Az alvászavar specifikus terápiájával lehetőség nyílik a magasvérnyomás, szívinfarktus és a szélütés kockázatának csökkentésére, egy többszörösen aluldiagnosztizált és nem kezelt kórkép pontosabb megismerése és megértése által.
A jó alvás az agy energiaellátását, sejtszintű anyagcsere folyamatait biztosítja, kiegyensúlyozott anyagcserét, immunvédekezést és jó vérnyomásszabályozást eredményez. Ezzel szemben a megzavart alvás – modern társadalmunk sajnos nem ritka jelensége – kedvezőtlen kardiovaszkuláris megbetegedési kockázatnövekménnyel jár.
A CORA Alapítvány 2016ban az alvászavarok és a napi praxisban jelentkező gyakori szív és érrendszeri megbetegedések közötti többé és kevésbé nyilvánvaló összefüggéseket vizsgálja a témában avatott szakemberek segítségével. Dr. JózanJilling Mihály rávilágított: rendezvényük felépítése nem véletlen. Az első előadó Dr. Faludi Béla egyetemi adjunktus, neurológus, klinikai neurofiziológus, az alvásmedicína pécsi szakértője.
Az utolsó Dr. Szakács Zoltán, a Honvéd Kórház neurológus főorvosa, a Magyar Somnológiai Társaság elnöke. Mindketten jelentős hazai szakértői az alvásdiagnosztikának és terápiának, és ők képviselik a két nagy magyar alváscentrumot. Értekezésük közrefogja a kardiológusok előadásait, akik egyegy konkrét betegséggel kapcsolatban számolnak be az eddigi tapasztalatokról.
Célműszer kellene
Sajnos, hogy Szekszárdon nincs alvás labor. Dr. JózanJilling Mihály szerint ugyanakkor az is előrelépést jelentene, ha a kórháznak lenne kéthárom olyan egyszerű célműszere, mellyel előzetesen szűrni lehetne a gyanús, azaz a magas kockázatú eseteket. Az alváscentrumokba így csak előzetes szűrést követően küldenék tovább a betegeket. Ehhez természetesen az is kellene, hogy orvosokat képezzenek a vizsgálat elvégzésére. A belgyógyász osztályvezető orvos azt is elmondta, hogy a konferenciára baleseti sebészt is hívhattak volna. Azok a sofőrök ugyanis, akik éjszaka nem jól alszanak, napközben elalszanak a volán mellett.
Dr. Józan-Jilling Mihály szerint szükség lenne az alvászavar alapszűrésére a megyei kórházban (Fotó: Makovics Kornél) -->