2012.10.11. 16:33
Megoldást jelenthet a rákos betegek számára
Már a rendezvény kezdete előtt bő fél órával is rengetegen várták a Garay János gimnázium dísztermében, hogy elkezdődjön dr. Dávid Tamás professzor előadása.
Aki érintett a témában, azért, aki pedig nem, az a rákbeteg ismerősökön, családtagokon való segítés reményében, vagy csak egyszerűen a kíváncsiság miatt látogatott el a „CoD-Orthomolekuláris Rák-Terápia Rendszer – a Jövő Útja” című programra.
[caption id="" align="alignleft" width="334"] Dr. Dávid Tamás professzor (Fotó: Mártonfai)
[/caption]
A professzor ezzel az eljárással 17 éve gyógyít betegeket hazánkban és világszerte. Mint mondta, szinte hihetetlen, de azóta több mint 30 ezer, reménytelennek tűnő páciensnek adta vissza a hosszabb életet, emberhez méltó életminőséget és az egészséges jövő reményét.
Dr. Dávid Tamás szerint a módszer a gyógyszerekkel ellentétben nem rombol, nincsenek káros mellékhatásai. Segítségével a túlélési esély 60-80 százalékos, míg a kemoterápiával és sugárkezeléssel ez az arány mindössze 2,1 százalék.
A gyógyteára épülő rendszer lényege, hogy sejtépítő anyagokkal és a sejtenergia-ellátás biztosításával megelőzi, vagy megsemmisíti az áttéteket. A professzort főleg olyan betegek keresik meg, akik már tele vannak áttétekkel. Mint elmondta, rajtuk is lehet segíteni, ezért érdemes mielőbb kipróbálni ezt a lehetőséget is a gyorsabb gyógyulás reményében.