Fura dolgok történtek Szakályban, a Szőlőhegyen

A történetet kollégánkkal egy asszony osztotta meg, aki 25 éve élt Szakályban, a Szőlőhegyen. Három gyermeke és nyolc unokája volt, mióta megözvegyült, egyedül lakott. Furcsa dolgok történtek vele, s mint mondta, még egészen kicsi korában történt az első: egy hatalmas, fénylő gömböt látott. Nemcsak ő, az egész családja látta, szülei vették észre, s szóltak a gyerekeknek, jöjjenek ki, mert „leszállt a Jézuska”. Az egész család térdre borulva imádkozott a csoda előtt.

Felnőtt életében 1992-ben kezdődtek a megmagyarázhatatlan események. Akkor még dolgozott, hajnalban járt munkába, busszal. Reggel negyed négykor kelt, s azt tapasztalta, nincs áram a házban. Gyertyát gyújtott, úgy öltözködött. Amikor kinézett az ablakon, hogy lássa, a faluban van-e áram, egy hatalmas narancsszínű gömböt pillantott meg a szántóföld felett. Első pillanatban a Holdnak vélte, de nagyobb volt ez a tárgy, s egészen más jellegű. Bár meglehetősen megijedt, folytatta a készülődést, közben ki-kinézett az ablakon. A gömb még mindig ott volt, szemlátomást leereszkedett a szántóföldre.

Elindult le a faluba, a buszmegállóban megemlítette a többieknek, hogy mit látott, de kinevették. Mikor visszanézett a gömb irányába, látta, hogy fénye vörösesre változott, s felszáll. Mivel attól tartott, ismét kinevetnék, nem mert szólni a többieknek. Ahogy eltűnt a sötét hajnali égen a gömb, a faluban visszatért az áramszolgáltatás. Ezt követően rendszeresen látta a gömböt, nemcsak fényeset, mint első alkalommal, matt szürke színűt is. Aggódott egy kicsit, nem tudta, mire vélje, de úgy döntött nem szól róla senkinek.

Egyik éjszaka aztán arra ébredt, hogy kicsi, zöld ruhás emberke áll az ágya mellett. A szoba csodálatos kék színben fürdött. Az emberke egy méter magas lehetett, semmit sem szólt, csak nézett rá, mintha mosolygott is volna, majd „kiment” az ajtón,

úgy hogy nem nyitotta ki. A kis alak többször is megjelent még éjszaka, zöld sapkában, csizmában, s nem igazán testhez simuló, inkább lezser zöld ruhában. Óriási, pupilla nélküli fekete szeme volt.

Az asszony nem félt az zöldruhás emberkétől, mint mondja, kellemes érzés volt találkozni vele, s mivel azóta sem látta, sajnálta, hogy nem jött többé. A látogatások azonban nem maradtak el. A kis zöldruhás emberke helyett mások érkeztek. Mindig hallotta, mikor megjelentek, tudta, hogy többen voltak, de soha nem látta őket. Ezek a titokzatos látogatók vizsgálták őt, gyakran érzett tűszúrásokat, melyeknek nyomai reggel megtalálhatók voltak a testén. Mint mondta, amikor megjelentek, úgy érezte, mintha áram futna át a testén, nem tudott mozdulni, beszélni sem igazán, bár számtalanszor meg akarta kérdezni őket, kicsodák, mit akarnak, de sehogysem tudta feltenni a kérdést.

Egy alkalommal mégis sikerült valahogyan kipréselnie magából néhány szót, megkérdeznie a fura látogatókat, akik mintha derültek volna rajta. Egy háromdimenziós képet vetítettek elé. A kép hatalmas, többszintes épületet mutatott, bástyaszerű képződményekkel a tetején. Ami még lényeges: csodálatos, kristálytiszta volt a levegő a ház körül, ezt valahogyan „tudta” a nő, amikor a képet nézte. A ház nem volt számára ismerős, soha nem látta azelőtt, nem emlékeztette semmi általa látott dologra.

Az asszonnyal még számtalan különös dolog történt, s nemcsak vele, fia és tőle nem túl messzire lakó húga is tapasztalt és átélt megmagyarázhatatlan dolgokat. Tény és való, hogy a látogatások után a teljesen elkopott porc a térdében nem fájt, s egy kellemetlen emlékű, fájdalommal járó éjszakai látogatás után teljesen elmúltak fájdalmai, melyeket a mellében érzett, s ő maga mellráknak gondolt.

Mint mondta, gyakran félt a látogatóktól, de megszokta őket. Nem ártottak neki, inkább segítettek rajta. Gyakoriak voltak a házában a különös fények, a jövés-menésre utaló hangok. Az ismeretleneknek furcsa, sajátos illata volt, mint amikor nedves ruhán keresztül szövetet vasal az ember. Néha vegyi anyagokra emlékeztető szagokat is érzett. Egy-egy éjszakai látogatás után néha borzasztó fejfájása volt, máskor pedig hatalmas tetterő, energia töltötte el.

Három év elteltével kicsit változott a helyzet. A látogatások mintha megszűnőben lettek volna, ám egy hét során egy-két este is előfordult, hogy már hét órakor elaludt, ami számára teljesen szokatlan volt. Arra gondolt, hogy látogatói rájöttek, tudatában van jelenlétüknek, emlékszik mindenre, s valamilyen más módszerrel, óvatosabban folytatták ismeretlen célú vizsgálódásaikat.

Az asszony nevét most nem írtuk le, de annak idején nem tiltakozott ellene, hogy az megjelenjen a Népújságban. Azt mondta, miért is titkolná el a fenti dolgokat, minden úgy történt, ahogy elmondta. Környezetében, családján kívül ritkán hozta szóba az eseményeket, tudta, kinevetnék az emberek. Pedig biztos volt benne, hogy ott a szakályi Szőlőhegyen mások is tapasztaltak néha különös dolgokat, csak nem mertek róla beszélni.

Forrás: Tolnai Népújság, Venter Marianna, 1995. január 9.