Dzsoni tanár úr már ötször körbetekerhette volna a Földet

Menyhei János a tolnai gimnázium első negyven évének meghatározó, nagy tudású oktatói közé tartozott, két évvel ezelőtt elhunyt feleségével együtt. (Korábban mindketten megkapták a Tolna Városért kitüntetést.) Korrepetálást egészen a Covid-járvány kitöréséig, közeledve a kilencedik X-hez is vállalt a tanár úr, középiskolás diákoknak. (De előfordult, hogy orvosegyetemista hallgatót is sikerrel átlendített a kezdeti nehézségeken kémiából.) Bár ottjártunkkor épp a másodikos gimnáziumi kémia tankönyvet böngészte, a tanítással végleg felhagyott. Azt mondja, nem is nagyon van igény rá, emellett pedig úgy érzi, hogy „ebben a korban az ember már felejt, mint a nyavalya.”

Dzsoni tanár urat azonban elsősorban nem is a kémia iránti kielégíthetetlen tudásvágyunk miatt kerestük fel, hanem egy másik kedvence, a biciklizés okán. Amit még 90 évesen is, minden nap gyakorol, évi sokezer kilométert tekerve. A vejétől 2003-ban kapott, de már akkor is használt biciklivel. (Az első, 1957-es Csepel kerékpárja pedig a garázsában pihen.)  

Több kilométerszámlálót is elfogyasztott már

A tanár úr fiatal korában versenyszerűen atletizált Pakson. A kerékpáros szenvedély később jött, de még az aktív gimnáziumi évekig nyúlik vissza, amikor biciklivel járt a suliba, és többnyire a lyukasórákban is hazatekert. A sok hajtás aztán nyugdíjba vonulása után néhány évvel, 2000-től már „számszerűsödött” is. Egyik korábbi osztálya megajándékozta egy biciklis kilométerszámlálóval. Az azóta eltelt közel negyedszázad alatt már több számlálót is „elfogyasztott”, ami azt jelenti, hogy a kémiatanítás mellett a kerékpározásban is sikerült igazán impozáns teljesítményt nyújtania: 2000 óta több mint 202 ezer kilométert tekert, ezzel ötször körbebiciklizhette volna a Földet.

De világkörüli út helyett inkább helyben nyomja a pedált. Most, 90 évesen reggeli előtt teljesíti az első, kb. 12 kilométeres Tolna-mözsi körét. Ha nincs olyan „marha meleg”, mint mostanában, akkor reggeli után is nyeregbe pattan, Bogyiszló, vagy Fadd felé, és ebéd után is teker egyet. Így napi 30-40 kilométer összejön. De az extrém időjárási helyzeteket is figyelembe véve a napi átlag 20 kilométer biztosan megvan. Ez pedig évente 7-8 ezer kilométert jelent. Volt olyan év, amikor 12 ezer kilométert tekert. 

Egy kis infarktusocska

A tanár úr – nyilván a biciklizésnek is köszönhetően – teljesen fitt, mind fizikailag, mind szellemileg. Igaz, 2015-ben volt egy – orvosa kifejezésével élve – „infarktusocskája”, de az eredményei azóta is jók. 
A biciklizés talán a felesége halála utáni űrt is képes valamelyest elviselhetőbbé tenni. Amikor azt kérdeztem tőle, hogy érzi magát így 90 felett, a válasza egy szó volt: Egyedül. Társaságba nem jár, mert „nincs hova”. Gyermekeivel, elsősorban a Németországban élő lányával folyamatosan tartják a kapcsolatot, az interneten keresztül. Unokái Németországban, Angliában, illetve Franciaországban élnek.

Már van két kis dédunoka is: egy fiú és egy lány, ők is külföldön. Azért személyesen is szoktak találkozni: lányáéknak a Balatonon van nyaralójuk, a tanár úr éppen a beszélgetésünk utáni napon indult a Balcsira a gyerekekhez, autóval. Azt mondja, jövő tavaszig érvényes a jogosítványa, reméli, utána még meghosszabbítják. Biciklizni pedig jogosítvány nélkül is lehet.