Előzetes

2022.09.19. 13:45

Halálos testi sértés gyanúsítottjait tartóztatták le Szekszárdon

Halált okozó súlyos testi sértett bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt letartóztattak egy 42 éves iregszemcsei és 39 éves regölyi férfit. A két férfi még júliusban verte meg közös ismerősüket, aki másfél hónappal később belehalt sérüléseibe – közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.

TEOL

Állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre július 4-én reggel, mert Tamásiban a Fő utca Vágóhíd utca kereszteződésénél lévő parkban egy magatehetetlen férfit találtak a földön fekve, akinek a fején, arcán sérülések voltak. A rendőrök azonosították a helyi 51 éves férfit, akit a mentők a dombóvári kórházba szállítottak. Mivel felmerült a bántalmazás gyanúja, helyszíni szemlét is tartottak.

A Tamási Rendőrkapitányság nyomozói széleskörű adatgyűjtést folytattak, majd a nyomozás során tanúkat hallgattak meg, szakértőket vontak be az eljárásba. A bántalmazott férfi nem került kihallgatható állapotba, és a kezelések, szakszerű orvosi ellátás ellenére augusztus 27-én elhunyt.

A kirendelt igazságügyi orvosszakértők megállapításai alapján az elszenvedett fejsérülések vezettek közvetett módon a sértett halálához.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának és a Tamási Rendőrkapitányság nyomozóinak összehangolt munkája eredményeként a korábban tanúként kihallgatott, de a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható 42 éves iregszemcsei és 39 éves regölyi férfit szeptember 15-én előállították és halált okozó súlyos testi sértett bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. 

Az eljárás során mindkettőjüket őrizetbe vették, és a rendőrség előterjesztése alapján az ügyészség indítványozta letartóztatásukat. A Szekszárdi Járásbíróság szeptember 17-én letartóztatta a gyanúsítottakat. Az eljárást a továbbiakban a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában