Szerencsétlenség

2024.08.21. 11:08

Így tört össze a Szekszárd határában hetek óta elhagyottan álló autó

Sikerült beszélnünk a sofőrrel, akinek az autója több hete áll összetörve Szekszárd déli városrészében, az út mellett. A fiatal sofőr elmondta, mi történt pontosan, és az is kiderült, mit tervez a csúnyán pórul járt kocsival.

Bencze Péter

Cs. S. – kérte, hogy a nevét ne, csak a monogramját használjuk a róla szóló cikkben – azt mondta, egy esős napon csúszott meg az autója hátulja, megpróbált ellenkormányozni és korrigálni, ám amikor óvatosan a gázpedálra lépett, a kocsi eleje nekicsapódott a szalagkorlátnak. A sofőrnek a rémületen kívül nem esett baja, az autója jobb eleje és az oldala viszont csúnyán összetörött.

A kocsi összetört, a sofőrje viszont csodával határos módon nem sérült meg (Fotó: Bencze Péter)

Azt is megtudtuk, hogy a Cs. S. tervezi elszállítani az autót, ez viszont nem egyszerű számára, mert – a mindössze huszonkettő éves férfi árvaként nőtt fel – egy ilyen baleset rendezése komoly anyagi kiadást jelent neki. Azt mondja, talált viszont valakit, aki segít neki a jármű trélerezésében, sőt érdeklődővel is beszélt már, aki megvenné az autót. Ha mégsem sikerül eladni azt, S. megjavíttatja, de vélhetően nem sokat használja majd a következő időszakban. A fiatalember ugyanis külföldről kapott munkaajánlatot: egy csomagszállító cégnél helyezkedne el, mint nemzetközi áruszállító.

Olvasóink egyébként korábbi cikkünk megjelenését követően jelezték, hogy nem csak a város déli részén, hanem az északi kijáratnál is hetek óta várja gazdáját egy magára hagyott gépjármű, egy piros Volkswagen. Az arra közlekedők azt írták, a kocsi a négysávos út mellett parkol már hosszabb ideje. 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában