Irányított véradás

2022.04.01. 19:01

Sokadszor volt donor a képviselő

A vér életet ment és semmi mással nem pótolható – mondta Horváth István. Rendszeres véradóként fontosnak tartja a rendszeres segítségnyújtást, hiszen, mint hangsúlyozta, ez nekünk semmibe nem kerül, másnak viszont életmentő lehet.

S. B. M.

Horváth István országgyűlési képviselő 16. alkalommal adott vért (Fotó: Mártonfai Dénes)

A mostani alkalmat is számítva összesen már tizenhatszoros donor az országgyűlési képviselő. Pedig az elmúlt egy évben több akadály is gördült a véradása elé, hiszen vagy betegség, vagy külföldi utak miatt kellett hónapokat is kihagynia. Most egészségesen, három koronavírus elleni oltással felvértezve örömmel jött, hogy célzottan, irányított véradással közvetlenül segíthesse a szekszárdi nyugalmazott református lelkész, Balázsi Zoltán gyógyulását.

A vér nélkülözhetetlen, mesterségesen nem előállítható alkotóeleme az emberi szervezetnek. Egy alkalommal körülbelül 4,5-5 deciliter vért vesznek le, amely egy felnőtt ember vérmennyiségének nagyjából tíz százaléka. Minden egységnyi levett vérből háromféle vérkészítményt állítanak elő: vörösvérsejt-koncentrátumot, thrombocyta-koncentrátumot, valamint friss fagyasztott vérplazmát. Innen ered az ismert szlogen: Adj vért és ments meg három éltet.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában