Olvasói levél

2024.08.24. 18:31

Hamarosan kártyával is fizethetünk a buszon

Egy olvasónk levelében arról írt a közelmúltban, hogy a helyközi buszjáraton a sofőr közölte vele, nem tud visszaadni a nagycímletű pénzből, ami olvasónknál volt. A pénzen kívül csak bankkártya volt nála, de azt meg nem lehetett a buszon használni, leolvasó híján.

Teol.hu

A rendkívül kínos helyzetben két ismeretlen utastárs sietett a segítségére, akik „összedobták” neki a jegy árát. Olvasónk azt írta, nem szeretne ismét ilyen helyzetbe kerülni. Számára, és más, hasonló helyzetbe került emberek számára jó hír, hogy hamarosan lesz megoldás az ilyen esetekre is.

volánbusz
Fotó: Volánbusz

Ugyanis a Volánbusz közleménye szerint ütemesen halad a készpénzmentes fizetést biztosító berendezések telepítése: már minden harmadik autóbuszon elérhető az elektronikus fizetés, ősz végéig pedig a tervek szerint a társaság valamennyi helyközi járatának fedélzetére felkerül a POS terminál. 

A Volánbusz idén nyár elején megkezdte a készpénzmentes fizetés kiterjesztését valamennyi helyközi járatára. Június vége óta már mintegy 2000 autóbuszra került fel a POS-terminál, és országszerte 15 szerelőcsapat dolgozik folyamatosan azon, hogy október végéig mind az 5330 darab, helyközi közszolgáltatást ellátó buszon elérhetővé váljon az elektronikus jegy- és bérletváltás. A terminálok természetesen nemcsak bankkártya, hanem a fizetésre alkalmas applikációval rendelkező okoseszközök (telefon, okosóra) használatát is lehetővé teszik. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában