2024.09.17. 11:08
Három emberen segít, aki vért ad (videó)
Hétfőtől péntekig tart az országban a Civil Véradó Hét, amelynek célja a civil szervezetek mozgósítása a jó ügy támogatása érdekében.
Az Országos Vérellátó Szolgálat szekszárdi véradó központjában az első napon 25-en adtak vért (Fotó: M. D.)
Ez a tizenegyedik alkalom, s Tolna vármegyében hétfőn várták, és pénteken várják azokat, akik hajlandók így is segíteni embertársaik gyógyulását. Az akciót itt a Dunamenti Polgári Egyesület, mint a vármegyei civil központ szervezte, szervezi, s az Országos Vérellátó Szolgálat szekszárdi véradó központjában az első napon 25-en adtak vért.
Horváth Mária, s civil központ szakmai vezetője elmondta, a véradók a ajándékok mellett kapnak egy emléklapot, amelyet aláírt Herczegh Anita, Áder János felesége, Regőczi István, a Koronavírus Árváiért Alapítvány kuratóriumának elnöke, a civil véradás mozgalom fővédnöke is, ugyanis annak kezdete a vírus okozta pandémiához köthető, és ma már minden ember gyógyítását segíti.
A Szekszárdon véradónként adott 450 milliliternyi vért Pécsett, a régióközpontban centrifugálással három részre osztják, s lesz belőle vörösvérsejt koncentrátum, plazma, meg vérlemezke. Ílymódon egy donor adta vér három ember gyógyulását is segítheti.
Teol.hu videó
- Báta van leginkább veszélynek kitéve, itt jövő hét elején tetőzhet a Duna (videó)
- Így zajlott Bódog Dániel keresése (videó)
- Óráról órára emelkedik a Duna vízszintje (videó)
- Ajándékot kaptak az elsősök a Babits iskolában (Videó)
- Fesztiválvárossá alakul Szekszárd a Szüreti Napok idejére (Videó)