Díszkard övezte a koronaőrt

Díszkard is gyarapítja tavaly óta a Wosinsky Mór Múzeum újkortörténeti fegyvergyűjteményét. Vásárlással került az intézmény tulajdonába és szeptember hónap műtárgya az intézményben. A szálfegyverről Mácsainé Iván Éva, az intézmény történész muzeológusa készített összeállítást, ezt idézzük az alábbiakban. 

Halbőr vonta be a fogantyút

A kard néhai Károlyi János tulajdona volt. A családi legendárium szerint a Magyar Királyi Koronaőrségtől való leszerelésekor kapta ajándékba valamikor a 20. század elején. Az 1861 M. gyalogostiszti szablya pengéje mérsékelten ívelt, keményre edzett acélból készült. A penge a csúcs felé – körülbelül az utolsó harmadban – kétélű, mindkét lapján homorulattal látták el. A pengenyak – amely a pengét a markolatba erősíti – lágy, nem edzett. A kosár lefelé hajlított hárítólapján a kardbojt befűzésére két egyforma kivágás található. A hárítólap vége gombban végződik, elülső része egyenletesen keskenyedve a közepén kissé behajlított kengyelt képez. A gőzölt bükkfa fogantyút festett halbőrrel – rája- vagy cápabőrrel – vonták be, és ezüstözött huzallal tekerték körül. A rugós szájkarikát forrasztás erősíti a hüvelyhez. A felső tartópántnak a test felé fordított oldalán hosszúkás, kissé ferdén álló, az alsó tartópánton pedig hátrafelé néző kerek fül található. Ezekbe csatolták a kardkötő csatos szíjait. A hüvely alsó végére forrasztott csúsztatóvas a hüvelyt a kopástól és a horpadástól védte.

Társasági viseletre készült

A magyar szálfegyverek közül ez a leggyakrabban előforduló típus, az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregében, valamint a Horthy-hadseregben is rendszeresítve volt. A gyalogsági tiszteken kívül a lovas és tüzér alakulatok, valamint minden egyéb fegyvernem képviselői, sőt még a nem harcoló állományú tisztek – állatorvosok, hadbírák, tisztviselők – is ezt a típust használták. Károlyi János kardja tiszti, szalonkivitel, vagyis nem harctéri használatra, hanem társasági viseletre készült. Erre utal a keskeny penge és a hegy kiképzése – a középen záródó lándzsa alakú hegy –, valamint az, hogy a fegyver nincs élesre fenve. A kard nikkelezett, a hozzá tartozó kardbojt sajnos sérült, rossz állapotú. A nikkelezett felület nem a díszfegyverek sajátossága, ez a felületkezelés az Osztrák–Magyar Monarchiában a 19. század utolsó harmadától általánosnak számított.

Díszkard járt jutalomként

Karró János 1883. március 28-án született a Somogy megyei Antalfán. Édesapja Karró János, édesanyja pedig Antal Veronika volt. Római katolikus földműves családban nőtt fel. Nem tudjuk, pontosan mikor, de minden bizonnyal a katonai szolgálat teljesítése után lépett a Magyar Királyi Koronaőrség szolgálatába, az 1900-as évek első évtizedében. A koronaőri szolgálat letelte után a Magyar Királyi Csendőrség állományába került. 1911-ben szolnoki lakosként a III. számú csendőrkerületnél csendőrőrsvezetőként szolgált, amikor a nevét – a belügyminiszter 1911. évi 187872/VI-a. számú engedélye alapján – Károlyira változtatta. 1915. március 4-én vette feleségül Ecsedi Juliannát a kárpátaljai Técső plébániatemplomában. János fia Szolnokon született 1915 decemberében, ahol a család lakcímeként a csendőrlaktanyát jegyezték be az anyakönyvbe. A csendőrőrmester édesapát valamikor az 1920-as években Tolnára helyezték. Ez volt az utolsó szolgálati helye, innen ment nyugdíjba. A nyugdíjas évei alatt a selyemgyárban portásként dolgozott. A második világháború utáni új rendszerben megfosztották csendőri nyugdíjától, ezt követően mezőőrként volt kénytelen dolgozni a településen. 1970 decemberében hunyt el Tolnán, az anyakönyv szerint halálát általános érelmeszesedés okozta.