2023.10.10. 19:25
Szirénázó mentőautó vitte el a pályáról a volt paksi futballistát – durva fotók!
Durva jelenet borzolta a kedélyeket a hétvégén lejátszott Mezőörs–Koroncó találkozón. Vayer Gábort szirénázó mentőautó vitte el a pályáról.
Mint arról testvérlapunk, a Kisalföld beszámolt, a Paksi FC-ben is megfordult korábbi ETO-játékos, Vayer Gábor a meccs 30. percében fejelt össze – véletlenül – koroncói ellenfelével, Molnár Tamással.
„Egyből látszott, hogy mindketten komolyan megsérültek. A vendégek játékosa ugyan megpróbált azonnal felugrani, a hazai labdarúgó, Vayer Gábor azonban szerintem sokkot kapott. Az eszméletét ugyan nem veszítette el, de nem nagyon tudta, hol van, mi történt vele. Horrorfilmeket idézően ömlött a fejéből a vér, szinte az egész arca véres volt” – idézte fel a sérülés perceit a kisalfold.hu-n Krasznai Roland játékvezető, akinek aztán az elsősegélynyújtásból is ki kellett vennie a részét.
Az NB I-ben több mint 250 meccsen 56 gólt szerző Vayer Gábort szirénázó mentőautó vitte kórházba, ahonnan szerencsére már kiengedték.
„Túl vagyok a sokkon, s bár nagyon csúnyán nézett ki a sérülés, s nyilván nyoma marad, több ideg is elszakadt a szemöldökömnél, talán annyira majd nem látszik meg az arcomon. Amúgy több lépcsőben, végül harminc öltéssel kellett összevarrni a sebet. Több kórházi szakember is azt mondta, ilyen sérülést még nem láttak. Sajnos ilyen is benne van a fociban, nem először sérültem meg komolyabban, de férfiként kell ezt is elviselnem. Annak azért örülök, hogy volt egy olyan illető, aki azonnal tudta, mit kell tennie. Hálás is vagyok a játékvezetőnek, s persze a kórházban dolgozóknak, akiknek ezúton is köszönöm a segítséget” – emlékezett vissza az esetre Vayer Gábor.
A Kisalföld megírta azt is, hogy az esetnél megsérült másik labdarúgó, Molnár Tamás is jobban van, neki „csupán” a fejbőrét kellett összevarrni.
További képeket a Kisalföldön talál.