Labdarúgás

2024.07.06. 12:29

Nem született gól a Paks és az ezüstérmes meccsén

Gól nélküli döntetlent játszott Kindl István együttese a harmadosztály ezüstérmesével, az Iváncsa KSE-vel. A Paksi FC fiataljainak ez volt a második edzőmeccse a nyáron.

Berg Sándor

Felkészülésének második hetén van túl a Paks NB III-as csapata, amely az Iváncsával játszotta második előkészületi mérkőzését. A Fejér vármegyei gárda, amelytől többek között a Dél-Nyugati csoport gólkirálya, Bányai Péter is eligazolt, nem tudta feltörni az atomvárosiak védelmét, ahogy a hazaiaknak sem sikerült betalálniuk a jó iramú találkozón, így a zöld-fehéreknek az első sikerük mellett tovább kell várniuk első góljukra is.

A Paks fiataljai gól nélküli döntetlennel folytatták az edzőmeccseik sorát
A Paks fiataljai gól nélküli döntetlennel folytatták az edzőmeccseik sorát
Fotó: Molnár Gyula

Kindl István együttese, ha lehet, még fiatalabb kerettel vágott neki a felkészülésnek június 24-én, hiszen az Iváncsa elleni találkozón a mosonmagyaróvári kölcsönből visszatérő 20 éves Dezamits Dominik volt a legidősebb játékos. A másik véglet a 2008-as születésű Galambos János, az U16-os válogatott támadó a korosztályos csapatból került fel.

A paksi fiatalok kedden a Budaörs ellen szenvedtek 3–0-s vereséget, akik jövő héten szerdán a szintén NB III-as Kaposvári Rákóczit fogadják 16 órai kezdettel.

Ami a többi NB III-as csapatunkat illeti, a Szekszárdi UFC 2–1-re legyőzte a Majosi SE-t, míg a Bonyhád VLC gól nélküli döntetlent ért el a PTE-PEAC ellen.

Felkészülési mérkőzés
Paksi FC II–Iváncsa KSE 0–0
Paks, v.: Berengyán B.
Paks, 1. félidő: Wiesner – Köllő, Ádám D. Éger Zs., Dezanits, Máté Cs., Perger, Lapu, Répási, Győrfi M., Palóka
Paks, 2. félidő: Bakodi – Babos, Pupp Z., László M., Szabó A., Máté Cs., Májik, Kiss K., Tóth K., Galambos, Marosi

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában