Önkormányzat

2 órája

Meghozta első döntéseit az új paksi képviselő-testület

Megtartotta alakuló ülését az új paksi képviselő-testület pénteken késő délután. Szabó Péter korábbi polgármester nem vette fel a mandátumát.

Révészné Hanol Erzsébet

Fotó: Molnár Gyula

Megalakult a paksi önkormányzat új képviselő-testülete. Miután dr. Bencsik Lajos, a Helyi Választási Bizottság elnöke ismertette a június 9-i választás eredményeit, a képviselők, majd Heringes Anita polgármester is letette esküjét.

Október 4-én tartotta alakuló ülését az új képviselő-testület Pakson.
Fotó: Molnár Gyula

Barnabás István és Nagy Balázs a két alpolgármester

A városvezetői esküt követően első napirendi pontként az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról (SzMSz) szóló rendelet módosításáról döntött egyhangúlag a testület. Ez alapján ismét lesz tanácsnoki tisztség. A tanácsnokokat az önkormányzati képviselők közül választhatja meg a testület, hogy felügyeljék a képviselő-testület által meghatározott önkormányzati feladatkörök, továbbá a nemzetközi kapcsolatokkal összefüggő feladatok ellátását, felügyeletét. 

Eddig az egyik alpolgármester főállású volt, az SzMSz módosításával most arról is határoztak, hogy a jövőben mindkettő társadalmi megbízatásban látja el a feladatot. A személyükről is döntött az új testület. Heringes Anita Barnabás Istvánt és Nagy Balázst kérte fel alpolgármesternek, akik ezt elfogadták, képviselőtársaik pedig a titkos voksoláson egyhangúlag megszavazták őket. 

A polgármester és az alpolgármesterek illetményéről is határoztak. Heringes Anita a törvényileg meghatározott havi 975 ezer forintban részesül, amely mellé havi 146 250 forint költségtérítés társul. A társadalmi megbízatású alpolgármesterek illetményét szintén törvény szabályozza. Ez alapján Barnabás István és Nagy Balázs is havi 43 750 forint illetményben és havi 65 813 forint költségtérítésben részesül.

Szeretnék megszolgálni a bizalmat

Az egyebek napirend pontnál Leber Ferenc, a Fidesz-KDNP képviselője kért szót. Pártja nevében gratulált a többségbe került Paksi Deák Ferenc Egyesület tagjainak, és jó munkát kívánt nekik. Kiemelte, hogy ugyan kisebbségbe kerültek a testületben, de mindenki képviseletét szeretnék ellátni, szavazóik és a paksiak számíthatnak rájuk. Hozzátette, hogy konstruktív ellenzékként szeretnének működni.

Heringes Anita válaszában partnerséget kért a fideszes képviselőktől. Az alakuló ülést követő pohárköszöntőjében pedig arról beszélt, képviselőtársaival szeretnék megszolgálni a bizalmat, amit kaptak. Mint mondta, nehéz három hónap van mögöttük, és azt ígérte, eztán is harcol a város minden egyes adóforintjáért. – Nyitott kapuk előtt állunk, de türelmet kérek – mondta. Hozzátette, új költségvetési alapot kell teremteni, az eddiginél spórolósabbat, de hatékonyat.

Szabó Péter, Paks korábbi polgármestere júniusban a kompenzációs listáról szerzett mandátumot, ám jelezte, hogy azt nem szeretné felvenni. Jelölő szervezetének, a Fidesz-KDNP-nek harminc napja van rá, hogy döntsön, ki ül be a helyére a testületbe. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában