Labdarúgás

2 órája

A DVSC edzője is megleste a paksi fiatalok Siófok elleni bajnokiját (képgaléria)

Éger László, a Debreceni VSC pályaedzője is ott volt a Paksi FC második csapatának vasárnapi bajnokiján.

Teol.hu

Galambos János (10) szerezte a paksiak második gólját a vasárnapi bajnoki mérkőzésen

Fotó: Molnár Gyula

A válogatottak Nemzetek Ligája-fellépései miatt szünet lesz a magyar bajnokságban, így Éger Lászlónak, a DVSC másodedzőjének belefért, hogy hazalátogasson, és megnézze az NB III-ban játszó paksi fiatalok bajnoki meccsét a Siófok ellen. A korábbi kilencszeres válogatott védő azt láthatta, hogy a Balaton-partiak szereznek előnyt, aztán fordítanak a paksiak, hogy aztán a végén egy pontot elvigyenek a vendégek. Nem mellesleg fiának, Zsombornak is tapsolhatott, aki kezdőként végigjátszotta a találkozót.

Éger László ott volt a paksi fiatalok Siófok elleni bajnokiján
Éger László ott volt a paksi fiatalok Siófok elleni bajnokiján
Fotó: Molnár Gyula

  

NB III, Dél-Nyugati csoport, a 10. fordulóban
Paksi FC II–BFC-Siófok 2–2 (0–0)
Paks, v.: Maml Z. (Mohos M., Pavlovics A.). Paks II: Borsos – Köllő K., Májik G., Máté Cs., Gyurkits (Tóth K., 64.), Galambos J. (Palóka, 86.), Éger Zs., László M. (Ádám D., a szünetben), Pesti Z. (Perczel, a szünetben), Lapu, Répási (Holka, a szünetben). Vezetőedző: Kindl István. Siófok: Hutvágner – Szaka A., Mayer (Mervó, a szünetben), Horváth A., Mácsik D. (Saja, 78.), Major Sz. (Király Zs., 86.), Bodor (Bíró R., 80.), Polényi, Pécseli, Papp M., Balogh B. Vezetőedző: Mészáros József. Gólszerzők: Gyurkits (63., 11-esből), Galambos J. (70.), illetve Mervó (58.), Mácsik D. (77.). 

A szintén délelőtt pályára lépő Majosi SE 1–1-es döntetlent játszott a Ferencváros II otthonában. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában