2020.09.02. 14:53
Okosbölcsőt készítettek a babák álomba ringatására (videó)
Egy házaspár fejlesztette, hogy segítse a szülők éjszakai alvását. Már elővételben árusítják.
Forrás: Shutterstock
A mesterséges intelligencián alapuló fejlesztés babafigyelő, ringató, mózeskosár és bölcső is egyben.
Nem a csecsemőkkel kapcsolatos tennivalók fárasztják ki a szülőket, hanem az alváshiány – mondta Radhika Patil, a Cradlewise vállalat elnöke, aki férjével, Bharath Patillal közösen álmodta meg a speciális bölcsőt.
Egy közelmúltbeli tanulmány szerint az újdonsült édesanyák átlagosan egy órát veszítenek az éjszakai alvásidejükből és
akár hat évbe is telhet, mire visszaállnak a terhesség előtti alvásmennyiségükre.
A Patil házaspár első gyerekük születésekor alkotta meg a Cradlewise okosbölcsőt, egy szabadalmazott ringatógépezet, valamint a baba megfigyelésére szolgáló és egy okostelefon-alkalmazáshoz kapcsolódó kamera ötvözésével.
„Van tehát egy babafigyelőnk, amely a gyereket nézi és észleli az ébredés korai jeleit, valamint beindítja a ringatást is” – magyarázta Radhika Patil, megjegyezve, hogy a korai észlelés a kulcs, ugyanis
minél előbb észreveszik a szülők, hogy a gyerek ébredezik, annál könnyebb őt visszaaltatni.
A mesterséges intelligencia megjegyzi a baba alvási szokásait, figyeli a légzését, a mozgását, és hogy mennyi ringatásra van szüksége a visszaalváshoz. A bölcső továbbá egy zenekönyvtárral is rendelkezik.
Az okosbölcsőt egészen kétéves korig lehet használni. A pár reményei szerint a már előrendelhető termék október végén kerül a piacra 999 dollárért (302 ezer forint).
Borítóképünk illusztráció
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Áder János: az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten