Egyetlen napon ragadta el húgát és nagymamáját a víz

Hetven évvel ezelőtt Fajsz magasságában hatalmas dördülés rázta meg a Dömös nevű utasszállító gőzőst. „A ha­jófar mögött magasba szökkent a víz, a hajótest kissé megemel­kedett, majd megroppanva és felhasítva zuhant vissza” – láttatta a tragédiát a Zalai Hírlap 1992. december 22-i lapszámában Szűcs József. „Embe­rek tucatjai estek a Dunába. Ak­nára futottunk – tudatosult a háborút átéltekben a tragédia oka.”

Az egykori légiforgalmi irányító 1951. június 22-én egy Po-2-es repülőgépbe ülve, szovjet pilótával száguldott az őcsényi reptérre. Itt már mentőautó várta a rakományt, azaz a kórház számára szük­séges vért. Azért zajlott éppen itt a segélyakció, mert „a megmenekül­tek zömét a jobb partra, a mai fadd-dombori üdülőtelep közelébe mentették ki, ahonnan a kis szekszárdi kórházba szállították őket.” Az mindenesetre máig megválaszolatlan kérdés, hogy valójában mekkora mennyiségben használták fel az orvosok ezt az éltető utánpótlást. Ugyanis a baj, a tragédia a vártnál jóval nagyobbnak bizonyult, sok esetben már nem lehetett segíteni. Ismét Szűcs József visszaemlékezéséből idézünk: „A Dömös megdőlve, percek alatt elsüllyedt. (...) Beszélték, hogy egy fiatal faddi pékmester az akkor divatos mély gyerekkocsiban tolta partra a csecsemőjüket, majd visszaúszott még a feleségéért és nagyobbik gyerekükért is. Hogy mennyien vesztették életüket, és hányan sérültek meg, máig is titok.”

A tragédiáról elsőként a Világosság 1951. június 23-i száma adott hírt, június 24-én még három lap követte – Kis Ujság, Magyar Nemzet, Népszava – követte példáját. Mindannyian ugyanazt a hivatalos közleményt hozták: „Súlyos hajószerencsétlenség a Dunán. A közlekedés- és postaügyi minisztérium jelenti; 1951. június 22-én, 14.45-kor a Dömös nevű személyhajó Mo­hácsról Budapest felé menetrendszerű járatban Fajsz állomás felett robbanás következtében elsüllyedt. A robbanás oka eddig ismeretlen. A hajó utasainak legnagyobb részét sikerült megmenteni. Hatvan ember könnyebb sérüléssel kórházba került. A hiányzók száma mintegy harmincra tehető, ebből az eddigi megállapítások szerint hat halott. Feltételezhető, hogy a hiányzók egy része – környékbeli lakos – szintén a megmenekültek között van, de lakóhelyére távozott s emiatt holléte még nem volt megállapítható.”

Néhány lap már az ötvenes évek végén igazított a halottakra vonatkozó létszámon, méghozzá jelentős mértékben. Az Esti Hírlap, 1957. július 24-i száma a Dömös részleges kiemelésekor ezt írta: „Ez a szép személyszállító gőzös 250 utasával és 20 főnyi személyzetével 1952-ben (helyesen: 1951-ben – a szerk.) Fajsznál egy háborúból itt maradt amerikai aknára futott. Gépháza felrobbant. A szerencsétlenségnek 60 áldozata volt. A hajót azóta befoltozták, s most a dunaföldvári állomás kikötőhajója.” A Haditechnikai Szemle 1975/4. száma még nagyobb veszteségről tudott: „a Dömös személyhajó 1951 júliusában (helyesen: júniusában – a szerk.) Fajsznál egy aknától föl­robbant; az áldozatok száma meghaladta a százat.” A Tolna Megyei Népújság 1973. május 5-i számában egy roncskiemelő uszálydaru vezetője ezt nyilatkozta az őt kérdező újságírónak: „Bizonyára emlékszik a Dömös tragédiájára. Több mint száz gyerek halt meg a hajón, a háború után öt (helyesen: hat – a szerk.) évvel, az akna miatt.”

A Dömösön valóban voltak gyermekek. Szűcs József tudomása szerint „a hajón nagyon sokan utaztak, köztük a pentelei vasút­ építéshez »toborzott« mohácsi diákok.” Tudunk egy igen fiatal Tolna megyei áldozatról is. Az akkor ötéves Tihanyi Irén holttestét Mohácsig sodorták a folyó hullámai. Ezt a megrendítő történetet most hetvenhét éves, pedagógus végzettségű bátyja közölte lapunkkal. A Pécsett élő Tihanyi József akkoriban Pakson lakott szüleivel és nagyszüleivel együtt.

– Nagymamám, az akkor ötvenöt éves Szecsey Lajosné Erdélyi Ilona a Tolnára férjhez ment lányát látogatta meg pár nap erejéig – idézte fel emlékeit. – Magával vitte unokáját, azaz Irén húgomat is. Paksra visszautazva Fadd-Domboriban szálltak fel a hajóra. Kisvártatva bekövetkezett a robbanás. Nagymamám is életét vesztette, őt búvárok hoztak fel a hajótestből. Nagyapám egyébként ugyancsak ott volt Tolnán, de ő a peronoszpóra veszély, a permetezés miatt egy nappal korábban hazajött... Engem szüleim nem engedtek el a rokonlátogatásra. Így maradtam életben.

A Dömös tragédiája a Pajtás drámáján is túltett

Számos hivatalos forrás is úgy tartja, hogy az ország legnagyobb újkori vízi tragédiája a Pajtás sétahajó vízbe borulásakor következett be, 1954. május 30-án Balatonfüreden. Ekkor legkevesebb huszonhárom életet követelt a víz, szekszárdi gimnazisták is voltak az áldozatok között. Azt máig nem tudjuk pontosan, hogy a Dömös utasai közül mennyien vesztették életüket. Ez azért van így, mert az akkori diktatórikus hatalom a baleset szinte minden dokumentumát eltüntette. Az ötvenes években a nyilvánosság előtt beszélni sem volt ajánlatos a katasztrófáról.

Az óvatos becslések is legalább ötven halálesettel számolnak. De mint láttuk, nem kizárt, hogy közel még egyszer ennyien fulladtak a Dunába. Tihanyi József, mint érintett személy úgy gondolja: az utókor elkésett, de elengedhetetlen gesztusa lenne, ha a Hableány fővárosi emléktáblája mellé odakerülne a Dömös mementója is. Fajszon, a két temető közötti parkban egyébként 2010 óta fából faragott szobor emlékeztet a katasztrófára és az áldozatokra.