2023.01.12. 10:35
Piacnapokon sem okoz majd gondot a parkolás
Továbbra is ingyenes marad a parkolás , és tovább bővítik a parkolókat Bonyhádon. Fejlesztéseiknek hála, hamarosan a piacnapokon sem okoz majd gondot a parkolás.
A kép illusztráció.
Fotó: Laszlo66
A rendet e tekintetben a képviselő-testület önkormányzati várakozóhelyek igénybevételének feltételeiről szóló, valamint a helyi környezet védelméről, a település tisztaságáról megnevezésű rendelet szabályozza.
– Fizetős parkoló nincs a településünkön, ennek bevezetését nem is tervezzük. Van azonban a városközpont két frekventált területén időkorlátos parkoló, ahol a maximális várakozási idő egy óra – tájékoztatta lapunkat Bechtel Edina, osztályvezető.
A zöldterületeken járművel tilos megállni, várakozni a városban, amit a közterület felügyelők folyamatosan ellenőriznek, ugyanígy az időkorlátos parkolást is, és a szabálytalankodókat figyelmeztetik.
– Minden kedden és pénteken a piac környékén a közlekedés és a parkolás is okoz némi fennakadást, ennek megoldását várjuk a létesítmény jelenleg tervezés alatt álló átalakításától, amely nemcsak a piac területének megújulását, hanem a közlekedés és a parkolási körülmények javítását is célozza. Természetesen szükségesnek látjuk, és tervezzük is további parkolók építését a városban, elsősorban azokon a helyeken, ahol arra a lakosság kényelmének szempontjából leginkább szükség van, a városközpont közelében, iskolák, óvodák környezetében.