2024.03.14. 16:00
Idén március 14. a vese világnapja
A nefrológia a vese belgyógyászatának tudományága, míg az urológia – egyebek közt – a vese sebészeti megbetegedéseivel foglalkozik, és annak műtéti gyógyítását végzi.
Dr. Juhász László nefrológus szakorvos, belgyógyász hosszú ideig foglalkozott vesebetegekkel a Balassa János kórházban
Forrás: TEOL
A nefrológus elsősorban belgyógyász, a vese betegségeit belgyógyászati irányból vizsgálja és kezeli, kutatja a vese működésének élettanát, kórélettanát. A veseelégtelenség kialakulásának okát, esetleg az okok kezelését is a nefrológus végzi.
A krónikus veseelégtelen betegek gondozása, kezelése is az ő feladata. A vese nem csak vizeletkiválasztó, és endokrin szervünk, hanem számos más élettani folyamat szabályozásában, így a vérnyomás szabályozásban is részt vesz. Ezért a magas vérnyomás betegség okának kivizsgálása a kóros vérnyomás kezelése, illetve a szövődmények kivizsgálása és kezelése is a nefrológia feladata.
A Nemzetközi Nephrologiai Társaság és a Vesealapítványok Nemzetközi Szövetsége magyar kezdeményezésre 2006-ban minden év márciusának második csütörtökét a Vese Világnapjának nyilvánította. Ebben az évben ez március 14. napjára esik.
A vese világnapjáról, a vese betegségeiről és kezelési lehetőségeiről Dr. Juhász László, jelenleg háziorvosként dolgozó nefrológus szakorvos, belgyógyász beszélgetett velem a HírFm magaziműsorában, aki hosszú ideig foglalkozott vesebetegekkel a Balassa János kórházban.