2024.08.01. 19:00
Bátaapáti felemelkedése mellett kötelezte el magát
Idén június 9-én, vasárnap lezajlottak az önkormányzati választások hazánkban, így vármegyénkben is. A többség bizalmát elnyert polgármesterek hivatalosan októberben foglalhatják el új irodájukat. Vannak azonban kivételek, közéjük tartozik Bátaapáti vezetője, Koroknai Róbert is. A teol.hu podcast vendége ugyanis nem sokkal az általa megnyert választás után hivatalosan is a község polgármestere lett. Ennek oka van, erről is beszélt a vele folytatott beszélgetésben.
Koroknai Róbert már 1999-ben, tehát huszonöt évvel ezelőtt szerepelt a Tolnai Népújságban. Ekkor adott hírt ugyanis lapunk arról a kőműves mestervizsgáról, amit Koroknai Róbert is sikeresen teljesített. Hosszú évekig építési vállalkozóként dolgozott, majd ugyancsak huzamos időn át Ausztriában is öregbítette a kiváló magyar építőmesterek jó hírét. Mint elmondta, nem feltétlenül jó szántából utazott a Lajtán túlra, de hozzátette, hogy egyáltalán nem bánta meg ezt a külföldi munkát, rengeteget tanult ebben az alpesi országban.
Polgármesteri hitvallását, célkitűzéseit így összegezte a legnagyobb közösségi portálon: „Van öt évem arra, hogy az általam tett vállalásokat maradéktalanul betartsam. Erre törekedni fogok. Én továbbra is ugyanaz az ember maradok. Rengeteg a teendő, tényleg szeretném megvalósítani Bátaapáti újbóli felemelkedését.”