Látható csodák

2024.08.18. 20:00

Garays diákok kiemelkedő sikere Nyíregyházán

Augusztus 5. és 9. között Nyíregyháza adott otthont a XXVIII. Országos Ifjúsági Honismereti Akadémiának, ahol közel 90 diák és felkészítő tanáraik képviselték a Kárpát-medence honismereti közösségeit. A rendezvényt a Honismereti Szövetség szervezte. A Garay János Gimnázium diákjai a tudás és közösség erejével tűntek ki a tudományos megmérettetésen.

Balogh Éva

Az idei év témája „Látható csodák, természeti értékek szülő– és lakóhelyemen” volt, amely számos izgalmas előadást és kutatási eredményt hozott. Tolna vármegyéből a Szekszárdi Garay János Gimnázium két diákja, Szabó Zsóka és Kiss Laura Beáta (11.B), valamint felkészítő tanáruk, dr. Gesztesi Enikő vettek részt az Akadémián. Kutatási témájuk a tengelici Csapó kastély és park volt.

Nyíregyházán a Honismereti Akadémián
Garay–s diákok a XXVIII. Honismereti Akadémián

A garay–s diákok kiemelkedő kutatása

Szabó Zsóka és Kiss Laura Beáta több hónapon át tartó kutatómunkával térképezték fel a tengelici Csapó kastély és kertjének történetét. Ez a téma korábban szinte érintetlen volt a helyi történeti kutatásokban, így a lányok számára izgalmas kihívást jelentett. Több alkalommal látogattak el a helyszínre, ahol nemcsak a kastélyt, hanem a hozzá tartozó kertet is részletesen tanulmányozták. – Ez a munkánk, mint a tavalyi is, nagyjából fél év kutatást igényelt – mesélte Laura, hozzátéve, hogy rengeteg időt és energiát fektettek abba, hogy a lehető legteljesebb képet kapják a Csapó család örökségéről.

A diákok számára különösen fontos volt, hogy olyan levéltári anyagokhoz is hozzáférjenek, amelyek eddig nem kerültek feldolgozásra. Az MNL Tolna Vármegyei Levéltárban és az Illyés Gyula Könyvtárban folytatott kutatásaik során sikerült több olyan dokumentumot is felfedezniük, amelyek a Csapó kastély kertjével kapcsolatosak, de eddig nem kaptak figyelmet a helyi történetírásban. – Olyan témát választottunk, amit előttünk még nem kutattak, és Gábor [Csapó Gábor, az ozorai diadalt arató Csapó Vilmos ükunokája– a szerk.] is elmondta nekünk, hogy a kertet ő sem kutatta, csak a családot– mondta Zsóka. A két gimnazista munkája tehát úttörőnek számít a helyi értékek területén.

Honismereti Akadémia
A kikapcsolódásra is jutott idő Nyíregyházán

Nyíregyházán szerzett élmények: Városnézés, kulturális programok és közösségi események

Az Akadémia programja nemcsak tudományos munkából állt, hanem számos kulturális és közösségi élményt is kínált a résztvevőknek. A diákok számára különleges élmény volt a nyíregyházi Városházán rendezett megnyitó, ahol zenés előadás és köszöntők várták őket. A hét során több alkalommal is lehetőségük nyílt városnézésre, amely során Nyíregyháza történelmi és kulturális nevezetességeivel ismerkedtek.

A diákok egyik legemlékezetesebb programja Kállósemjén, Nyírbátor és Mátészalka környékének felfedezése volt, ahol olyan történelmi helyszíneket látogattak meg, mint a Kállay-kúria és a Vay Ádám Muzeális Gyűjtemény Vaján. Emellett a Nyíregyházi Állatkertbe is ellátogattak, amelyet dr. Gesztesi Enikő szervezett meg jutalomként a sikeres előadásért. – Megígértem a gyerekeknek, hogy ha szépen adják elő a dolgozatukat, teljesítem egy kívánságukat. Így jutottunk el az állatkertbe, ami a program hivatalos részébe nem fért bele, de egy különleges élményt jelentett mindannyiunk számára – mesélte a tanárnő.

Honismereti Akadémia
Süveges Zoltán és dr. Gesztesi Enikő diákjaikkal

A tudományos élet kapuja a fiatalok számára

A Honismereti Akadémia nemcsak egy nyári tábor, hanem a fiatalok számára egy egyedülálló lehetőség, hogy mélyebben belemerüljenek a tudományos kutatás világába. A diákok számára ez egyfajta kapu a tudományos életbe, amely már középiskolás korban lehetőséget nyújt számukra, hogy komoly szakmai tapasztalatokat szerezzenek. A Garay János Gimnázium diákjainak ez különösen fontos, hiszen az ilyen kutatások révén jelentős pontokat szerezhetnek az egyetemi felvételik során, ami nagy előnyt jelent a továbbtanulásban.

A diákok munkáját nagyra értékelte a Honismeret című folyóirat főszerkesztője is. Tavaly a két diáknak külön már jelent meg a folyóiratban önálló publikációja a Bonyhádi Akadémiai előadásuk nyomán. – Fantasztikus elismerés lenne, ha idén is bekerülhetnének a szakmai lap publikálói közé – tette hozzá dr. Gesztesi Enikő, hangsúlyozva a diákok kivételes teljesítményét.

Az Akadémián nemcsak a Laura és Zsóka értek el szép eredményeket. Süveges Zoltán, a Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium tanára, a Tolna Megyei Egyed Antal Honismereti Egyesület tagja, szintén részt vett az eseményen két tanítványával, Szabó Zsuzsannával és Gulyás Viktóriával. Bár ők Dunaújvárosból érkeztek, a közeli ismeretség és egyesületi kapcsolat révén mégis a Tolna vármegyei csapat részeként tekinthetünk rájuk. – Úgy szoktuk kezelni, hogy tulajdonképpen két kolléga és négy gyerek volt ott a megyéből, ezt szeretném hangsúlyozni – emelte ki a tanárnő.

A Garay János Gimnáziumban pedig nem áll meg a tudományos élet az idei Akadémia zárása után sem, hiszen dr. Gesztesi Enikő vezetésével szeptembertől újraindul a humán érdeklődésű tanulók számára heti rendszerességgel a honismereti szakkör. Zsóka és Laura, azon felül, hogy tagjai a szakkörnek, egy még speciálisabb területet képviselnek, hiszen a kivételes tanulók a szakkörön belül működő kutatócsoport tagjai lehetnek.

A Honismereti Akadémia során szerzett tapasztalatok és a kutatások révén a fiatalok a magyar kulturális örökség megőrzéséhez járulnak hozzá, ami hosszú távon is nagy értéket képvisel.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában