Szakmai gyakorlaton sajátítják el az ismereteket

2024.08.18. 15:40

Palánki diákok szorgoskodnak német földön

Németországi oktató gazdaságban tanulnak és dolgoznak Tolna vármegyei fiatalok. A palánki diákok szakmai gyakorlat keretében fejlesztik tudásukat. Munkagépeket, erőgépeket is vezettek és üzemeltettek. Szabadidejükben felfedezték a környéket.

Szeri Árpád

Palánki diákok szorgoskodnak nyári mezőgazdasági gyakorlaton Németországban. A Déli AszC Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakképző Iskola öt tanulója – három lány és két fiú – az Ersamus+ program keretében utazhattak a Lehr- und Versuchsgut Köllitsch oktató gazdaságba. 

Palánki diákok
Palánki diákok a szászországi gazdaságban a rakodó előtt, balról a harmadik Fülöp Mónika igazgató, mellette Kovács Ivett áll
Fotó: Beküldött fotó

A fiatalok az eddig eltöltött, több mint egy hét keretében már számos foglalkozáson vettek részt. A csapatot kísérő Fülöp Mónika iskolaigazgató – aki egyúttal tolmácsolási feladatot is ellát – elmondta, hogy állattenyésztés és növénytermesztés terén egyaránt van elméleti és gyakorlati oktatás. 

– A szászországi tartomány legnagyobb  kísérleti gazdaságában  zajlik a képzés – folytatta Fülöp Mónika. – Legutóbb éppen munkagépek, erőgépek és talajmegmunkáló-gépek kezelésében bizonyítottak tanulóink. Azaz, többek között szántottak, boronáltak, silózókat, betakarító gépeket vezettek, illetve üzemeltettek.

Palánki diákok, telepen és földeken

Kovács Ivett is elismerésre méltó hozzáértéssel vezette azt az erőgépet, ami egy gruberrel, azaz talajművelő eszközzel is fel volt szerelve. A Kölesden lakó, tizennyolc éves lány gazda szakon tanul Palánkon, szeptembertől kezdi el a 11. osztályt. Németországba most jutott el első alkalommal.

– Nagyon szép helyen vagyunk, mindenütt barátságos a fogadtatás, a szállásunk is teljesen jó – foglalta össze általános tapasztalatait. – Az étel itt azért nem olyan, mint nálunk, de azt sem nevezném rossznak – fogalmazott diplomatikusan. – Úgy fél hét-hét óra körül kelünk, a reggeli után mindig kapunk eligazítást arról, hogy mi lesz azon a napon a tennivaló. A múlt héten a telepen, az állatoknál voltunk, ezen a héten a földeken vagyunk.

Ivett jó szemmel figyelte meg azt, hogy mi a fő különbség a magyarországi, illetve németországi munka filozófia között. – Itt, Németországban jobban figyelnek dolgokra, mint otthon és jobban is vigyáznak mindenre – adta közre meglátását, majd végezetül hozzátette: – Gyakorlati téren már az eddig eltelt egy hét alatt is rengeteget tanultam, úgyhogy sokat jelent számomra és mindannyiunk számára ez a németországi út.

A palánki diákok mindennapjaiba belefér egy kis szabadidő is. Ennek köszönhetően fedezhették fel az elmúlt napban a környéket, először is a közeli Torgau városát. Ezután egy körutazás következett a kastélyok övezte kelet-elbai területre. Nagy élményt jelentett a találkozás a híres graditzi ménessel. A diákok Lipcsébe is eljutottak, a belvárosban tett séta egyik állomásaként megtekintették a Thomaskirchét, azaz a Tamás-templomot és az egykor itt kántori tisztet ellátó Johann Sebastian Bach emlékművét.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában