2 órája
Elkezdődött és folytatódik Pakson a Harmadik Kor Egyeteme
Az élethosszig tartó tanulás legjobb nemzetközi és hazai tradícióit követve kedden elkezdődött, és az év végéig folytatódik a kedvelt előadássorozat.
Kedden elkezdődött, és az év végéig folytatódik a kedvelt előadássorozat
Fotó: Molnár Gyula
„Paks, az együttműködés városa” – ebben a szellemiségben, az élethosszig tartó tanulás legjobb nemzetközi és hazai tradícióit követve folytatódott a Paksi Harmadik Kor Egyeteme előadás sorozat a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar szervezésében Paks Város Önkormányzata és a Déli Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet támogatásával az élethosszig tartó tanulás és a generációk közötti párbeszéd támogatása és népszerűsítése jegyében.
A felsőoktatás szervezeti keretei között 2 szemeszterben megvalósuló előadássorozat kifejezetten az 50 év felettiek számára kínál magas minőségű, újszerű tudományos és kulturális programot. Az egyedülálló tanulási módszer új lehetőséget nyújtva színesíti a Pakson elérhető művelődési lehetőségek palettáját.
Szeptember 17-én, kedden délután „Az idős kor három legnagyobb problémája” címmel tartott előadást Dr. habil Karikó Sándor főiskolai tanár (Szegedi Tudományegyetem JGYPK).
A következő programok:
Október 22. (kedd) 15 óra:
A börtönök világa. Előadó: Prof. Dr. Mezey Barna DSc. egyetemi tanár (ELTE ÁJK, SZE ÁJK), a Tárkány Szücs Ernő Jogi Kultúrtörténeti és Jogi Néprajzi Kutatócsoport (PTE KPVK) társelnöke.
November 5. (kedd) 15 óra:
Arisztokrata családok Magyarországon a török elleni harcok mindennapjaiban. Előadó: Dr. Újváry Zsuzsanna ny. egyetemi docens (PPKE BTK), a Tárkány Szücs Ernő Jogi Kultúrtörténeti és Jogi Néprajzi Kutatócsoport (Pécsi Tudományegyetem KPVK) tagja.
November 19. (kedd) 15 óra:
Bali Mihály kösse meg a nyakra valódat! – egy ítéletvégrehajtó emlékezete. Előadó: Prof. Dr. Nagy Janka Teodóra tanszékvezető egyetemi tanár (Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi és Vidékfejlesztési Kar, Szekszárd).
December 3. (kedd) 15 óra:
Egészségtudatosság a mindennapokban: a vörösborok egészségre gyakorolt jótékony hatása. Előadó: Dr. Vas-Guld Zsuzsanna adjunktus (Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi és Vidékfejlesztési Kar, Szekszárd).
Az előadások ingyenesek, de regisztrációkötelesek. A képzésen résztvevők, egyetemi hallgatók emléklapot vehetnek át a szemeszter teljesítéséről az utolsó eseményen.
Helyszín: Paksi Polgármesteri Hivatal Nagyterme, 7030 Paks, Dózsa György út 55-61. Az előadások 2 x 45 perc időtartamúak (15 perces szünettel).