2 órája
Több millió forint érkezik a vármegyébe
Az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság idei kiírása révén összesen 683 millió forint támogatást osztottak szét. A támogatott pályázatok között Tolna vármegye is kiemelkedően szerepelt, több helyi önkormányzat és alapítvány is nyertes lett.
Az idei hungarikum pályázat keretében Tolna vármegyéből három nyertes pályázat is támogatásban részesült. Tolna Vármegye Önkormányzata 2 millió forintot kapott a „Tolna Vármegyei Értékek Napja” rendezvény megszervezésére, Bonyhád Város Önkormányzata 2,8 millió forintot nyert a „Bonyhádi kincsestár” projekt megvalósítására, míg a Gerjen Jövőjéért Alapítvány 2 millió forintos támogatást nyert a „Gerjen templomai” programra.
Idén 509 pályázat érkezett be. Az Agrárminisztérium a nagy érdeklődésre való tekintettel 238 millió forint plusz forrást biztosított, így összesen 271 nyertes pályázatot tudtak támogatni. Az elmúlt 12 évben a pályázati és egyedi támogatások összege csaknem 8,3 milliárd forintot tett ki, aminek köszönhetően 92 hungarikumot és 154 kiemelkedő nemzeti értéket tartanak nyilván.