3 órája
A Galuska fesztiválon ünnepelték harmincadik évfordulójukat (galéria, videó)
Idén harminc éves évfordulóját ünnepelte a Kakasdi Nyugdíjasok Egyesülete, mely alkalomból a közösség tagjai egy különleges eseménysorozattal tisztelegtek a múlt és a jelen előtt. A Galuska fesztivál méltó módon kapcsolta össze az emlékezést a szórakozással, a hagyományok ápolását a közös ünnepléssel.
A jubileumi program ünnepélyes koszorúzással kezdődött a kakasdi temetőben, ahol az egyesület tagjai és a közösség képviselői megemlékeztek az alapítók és meghatározó vezetők síremlékeinél. Koszorú került Bányai János, Hajdú Gábor és Sebestyén Antal nyughelyére, akiknek elhivatottsága és munkássága meghatározó volt az egyesület életében.
Az alapítók öröksége
Bányai János volt az egyesület megalapításának kezdeményezője, és haláláig, 1995-ig az elnöki tisztséget is ő látta el. Munkája nyomán az egyesület erős közösséggé formálódott, amely a nyugdíjasok számára lehetőséget biztosított a közös programokra, találkozókra, és az aktív időskori élet támogatására. Az őt követő elnök, Hajdú Gábor 2012-ig töltötte be a vezető szerepet, folytatva Bányai János örökségét. Sebestyén Antal több mint két évtizeden keresztül alelnökként segítette az egyesület munkáját, így mindhármuk neve összefonódott a nyugdíjas egyesület történetével.
Jubileumi ünnepség és Galuska fesztivál
A megemlékezés után a közösség tagjai a harmincadik jubileumi ünnepségre gyűltek össze, amelyet a Galuska fesztivál színesített. Az esemény nemcsak az egyesület, hanem a falu életének egyik kiemelkedő kulturális programjává nőtte ki magát az évek során. Az ünnepségen a résztvevők számos emléket elevenítettek fel, fotók és történetek idézték a múltat, miközben a jelen közös élményei is formálódtak.
Kakasdi Galuska Fesztivál
Fotók: Kiss Albert– A hangulatot Kovács Gergely, énekes műsora emelte, aki zenés produkciójával szórakoztatta a közönséget – tudtuk meg Péter Károlynétól, a kakasdi egyesület elnökétől. A Galuska fesztivál keretében készült 1400 adag galuska, amihez 37 kilogramm húst használtak fel – a helyi gasztronómiai hagyományokat tükröző menü minden résztvevő számára bőséges és ízletes falatokat kínált. A Kakasdi Nyugdíjasok Egyesülete harminc év után is élénk közösségi életet él, és továbbra is nagy szerepet vállal a helyi nyugdíjasok életének gazdagításában.
Teol.hu videó
- Vármegyénk egyik legrégibb iskolája ünnepélyen emlékezett meg múltjáról (videó)
- Haditornán állták a sarat a fiatalok (videó)
- Múltidéző kiállítás nyílt Kaposszekcsőn (videó)
- Hagyománnyá vált a kakasdi németek napja (videó)
- „A zene, ami összeköt” - 500 diák ünnepelt a Béla király téren (videó)