A film címe nemcsak találó, de önmagán, az elsődleges jelentésén is jóval túlmutat

A jelentés szerint este fél nyolckor az utolsó tartólánc kifeszítése közben, amikor az már egy lábnyira megközelítette a pillér tetejét, az emelőcsiga lánca elszakadt, és a súlyos tartólánc a látványosságra összesereglett tömeg szeme láttára a két pillér között lévő, emberekkel teli hajóra zuhant. Ekkor sokan a vízbe estek, az elszabadult hajóroncsok pedig a közeli hajóhidat is szétszakították.” A munkahídon sok száz ember helyezkedett el, kiknek nagy része a Dunába zuhant. Köztük volt az építkezés megálmodója, megvalósítója, gróf Széchenyi István is. 

A Hídember című, 2002-ben készített film érzékletesen mutatja be ezt az epizódot is. Mely ugyan csekélységnek tűnhet a legnagyobb magyar gazdag élettörténetének ismeretében, ám valójában mégsem az. Hiszen életének fő műve lett majdnem a veszte. Érezte az eset súlyát az éppen, hogy megmenekülő gróf is, hiszen ezt jegyezte be naplójába: „Nyitva láttam a túlvilágot.” 

Bereményi Géza rendező – és egyúttal forgatókönyvíró – alkotása kedden délután pergett a Wosinsky Mór Múzeumban, a Történelmi Film­klub keretében. A történet az 1820 és 1860 közötti esztendőket öleli fel, bemutatva egyrészt gróf Széchenyi István országot átalakító – avagy átalakítani szándékozó – reformtevékenységét, másrészt az idegösszeomlását követő évtizedet, amit a döblingi elmegyógyintézetben töltött. A film tehát, tekintettel az Eperjes Károly megformálta főhős gazdag és fordulatos, valóban regényes életére, akár más címet is kaphatott volna. 

A Hídember azonban nemcsak találó, de önmagán, elsődleges jelentésén is jóval túlmutató cím. Ami pedig a Lánchidat illeti, éppen a bevezető mondatokban ismertetett szerencsétlenség, pontosabban az abból származó kivitelezési kényszerszünet is hozzájárult ahhoz, hogy nem gróf Széchenyi István mehetett át rajta először.