2019.10.02. 07:05
Új utakon indult el a mórágyi futball
Az U7-es és U9-es korosztályban is indítanak csapatot Illés Béláék.
Fotó: Beküldött kép
A megyei serdülő (U16) bajnokságban eltöltött két szezont, valamint az ifjúsági (U19) bajnokságban megszerzett három bajnoki címet és négy felnőtt ezüstérmet követően új útra lép a Mórágyi SE utánpótlásképzése.
– Korábbi labdarúgómmal, Bíró Sándorral karöltve a legkisebbekkel kezdtük meg az egyesület utánpótlásának átszervezését. A Bozsik Programnak megfelelően az U7-es és U9-es korosztályt céloztuk meg, melyekben csak mórágyi óvodások és általános iskolások szerepelnek. A nyári táborozás követően sikerült lemérnünk a játékosok teljesítményét is, ehhez jó partner volt a Bátaszék SE vezetése – mondta Illés Béla, a mórágyiak edzője.
A Cziráki Gábor dirigálta hasonló korosztályú, szintén a Bozsik Programban részt vevő bátaszéki csapatokkal mindkét településen – előbb Bátaszéken, majd Mórágyon – megmérkőztek az újjáalakuló mórágyi csapatok.
A „visszavágókat” már az esti órákban, a közelmúltban átadott villanyfényes műfüves pályán játszották le a felek, büszkélkedett lapunknak Illés Béla.