2023.07.04. 16:20
Idegen pályán is taroltak a szekszárdi pilóták
Jelentős létszámban vettek részt versenyzők az 1/8 Rc Off-Road Magyar Bajnokság negyedik futamán. A gyakorlatilag teljesen újjáépült homokbödögei pályán nem kevesebb, mint nyolcvan pilóta bizonyította felkészültségét.
A spurkerekes csapat ez alkalommal is szédítő iramot diktált (Fotó: Mártonfai Dénes)
A múlt szombaton tartott megmérettetésen a szekszárdi Spurkerék Modellező Sportegyesület tizenhárom fős csapata Bánki Ede elnök vezetésével utazott a Veszprém megyei, Pápa közelében található településre. Vármegyénk székhelyének kiválóságai ismét bebizonyították, hogy ebben a technikai sportágban országos szinten a legjobbak között van a helyük.
Szenzációs fegyvertényként két kategóriában is szekszárdiak állhattak a dobogó mindhárom fokára. A szervezők is megjegyezték a legnagyobb közösségi portálra helyezett értékelésükben, hogy a legszorosabb, leglátványosabb csatát az E Buggy Pro A csoportja, azon belül a döntőben a három szekszárdi, Fekete Zsombor, Kinhirt Botond és Eszenyi András fej-fej melletti autózása jelentette.
A B1 mezőny több fordulót hozott, a három mérkőzés két alkalommal szekszárdi elsőséggel zárult. Értékes második helyezést hozott haza junior kategóriában a nyolcéves ifj. Mártonfai Dénes, tekintettel arra, hogy az első helyezést megszerző riválisa a hazai pálya előnyét élvezte.
Rc Off-Road Magyar Bajnokság negyedik futama
Fotók: Mártonfai DénesEredmények
Junior Buggy: 1. Varga Kinga, 2. ifj. Mártonfai Dénes, 3. Görcsi Hanga.
Short Course Truck: 1. Lóczi Zsolt, 2. Szanyi Sándor, 3. Fazekas Tamás.
Elektromos Buggy Stock: 1. Kiss Márk, 2. Fekete Hunor, 3. Kisgyörgy Zsolt. B1.: Bognár Tibor.
Elektromos Buggy Pro: 1. Kinhirt Botond, 2. Eszenyi András, 3. Fekete Zsombor. B1. Oláh Gusztáv.
Nitro Buggy: 1. Vasvári Pál, 2. Csekő Gergely, 3. jr. Bajusz Zsolt, B1. Lóczi Zsolt.