2024.05.12. 19:34
A 82. percig vezetett a Nagykanizsa ellen a Szekszárdi UFC (képgalériával)
Döntetlent játszott az FC Nagykanizsával a Szekszárdi UFC az NB III-as focibajnokság 28. fordulójában.
Arena Ármin (sárgában) szerezte a szekszárdiak gólját
Fotó: Kiss Albert
Már a hatodik percben vezetett a Szekszárd a bronzéremre hajtó kanizsaiak ellen. Jól sült el Mészáros István húzása, aki a csatársorba állította a többnyire a védelem tengelyében foglalkoztatott Arena Ármint, mert a kapitány már a hetedik percben megszerezte a vezetést. A folytatásban volt esély az előny növelésére is, a kanizsaiak nehezen vették fel a fordulatszámot. Aztán kezdtek feljavulni a vendégek, aki kezdeményezőbbé váltak, de kimondott nagy helyzetet nem tudtak kidolgozni. A második félidőben az előnye megőrzésére törekedett a Szekszárd, s úgy nézett ki, hogy sikerrel is járnak a sárga-feketék. Egészen a 82. percig vezettek is, de aztán jött a kanizsaiak egyenlítése, így végül döntetlennel zárult a találkozó.
Szekszárdi UFC–FC Nagykanizsa, NB III-as labdarúgó-mérkőzés
Fotók: Kiss AlbertNB III, Dél-Nyugati csoport, 28. forduló
Szekszárdi UFC–FC Nagykanizsa 1–1 (1–0)
Szekszárd, v.: Muhari G. (Topálszki Sz., Burján I.). Szekszárd: Pomozi – Kozma, Péter A., Ágics, Béla D. – Lékó (Ulbert, 19.) – Csapó, Gellér, Budai, Tóth D. (Füredi, 90.) – Arena Á. (Keesztes Z., 75.). Vezetőedző: Mészáros István. Nagykanizsa: Kálovits – Kovalovszki, Godzsajev-Telmán, Szilágyi, Szökrönyös, Szabó P., Lőrincz B., Szanyi, Varga D., Zsemlye (Winkler, a szünetben), Major E. (Hajnal, a szünetben). Vezetőedző: Gombos Zsolt. Gólszerzők: Arena Á. (7.), illetve Kovalovszki (82.).
A szekszárdiak vasárnap 11 órától a Paksi FC második csapatának otthonában vívnak vármegyei rangadót.