2021.11.12. 18:10
Kiemelt nívódíjat kaptak
Fotó: Beküldött fotó
A Kakasdi Német Nemzetiségi Kórus a XIII. Vass Lajos Népzenei Verseny Kárpát-medencei döntőjén Felnőtt kategóriában Vass Lajos Kiemelt Nívódíj fokozatot ért el november hatodikán Csepelen. Molnár Márta, a kórus művészeti vezetője, karnagya lapunknak elmondta, három éven át zajlott a verseny a pandémia miatt. Az elődöntőt 2019. októberében tartották Nagymányokon, itt arany minősítést értek el. A középdöntő 2020 szeptemberében zajlott Dunapatajon, amit kiemelt arany minősítéssel zártak. A kórus harmonika kísérői: Keller Antal, Kresz Péter, Varga Kornél.
– Szimpatikus volt a szervezőktől, hogy nemzetiségi kórusként részt vehettünk a versenyen, amelynek névadója, Vass Lajos az egész nemzetet tanította a népzenére. Gyermekkoromban több éven keresztül szerepeltem a rádióműsorában, még édesanyámat is megénekeltette – mondta. A kórustagok életkora tizenöt és hatvanöt év között van, hagyományőrző programokat szerveznek Kakasdon. A Kakasdi Német Nemzetiségi Kórus elnöke Karika Ágnes.