2020.02.08. 18:58
Százhatvanhat másodperc megpecsételte a Paksi FC sorsát
Több mint egy félidőt kettős emberhátrányban játszva 2-0-ra alulmaradt hazai pályán a Puskás Akadémiával szemben a Paksi FC az OTP Bank Liga 20. fordulójában.
Fotó: Makovics Kornél
Zaklatottan kezdődött a mérkőzés, s az első félidő vége is azzá vált. A találkozó elején sok volt az apró szabálytalanság, gyakorlatilag fél percenként megakasztotta a játékot a játékvezető sípja. Ebből leszűrhető volt, hogy igen alacsonyra húzta meg azt a bizonyos faulthatárt Pintér Csaba.
A kezdeti játékmegszakítások után a futballé volt a főszerep, a felcsútiak veszélyeztették bal szélen a hazaiak kapuját, kihasználva a klasszikus jobbhátvéd nélkül felálló paksiakat (Osváth Attila és Kulcsár Dávid hiányában Lezsér Bence örökölte ezt a pozíciót). Éppen egy ilyen lehetőség után, Gyurcsó Ádám beadásából szerezte meg a vezetést a vendégcsapat Artjem Favorov révén.
A bekapott gól után éledezni kezdett a Paks is, Könyves Norbert szólója vagy Böde Dániel fejesei veszélyeztették a vendégek kapuját.
A félidő hajrájában aztán újfent a hazaiak két támadója került főszerepbe, kevésbé pozitív kicsengéssel. Előbb Könyves reklamált ki magának egy figyelmeztető lapot, majd miután heves gesztusokkal véleményezte azt, hozzáért a játékvezetőhöz, akinek ennél több sem kellett, felvillantotta a piros kártyát is. Három perccel később Böde mellett került a földre egy vendégjátékos (visszajátszások alapján igencsak könnyen esett a felcsúti), aki emiatt sárgát, reklamálás miatt pedig még egyet kapott, ezzel neki is kiállítás lett a sorsa.
Gól- és kettős emberhátrányból kellett megmentenie a mérkőzést a PFC-nek a második félidőben. Ahogy azt várni lehetett, a felcsútiak birtokolták többet a labdát, de mezőnyfölényük igen meddőnek bizonyult, ami a hazaiak védelmét dicséri. Amilyen pocsék volt az atomvárosiak védelme a szezon elején, az elmúlt fordulókban (leszámítva a Ferencváros elleni 0–4-et) szinte hiba nélkül teljesített.
Habár a három pontot a Puskás Akadémia szerezte (a csereként pályára lépő David Vanecek még betalált a hajrában), a zöld-fehéreknek is kijár a dicséret.
Miután a Zalaegerszeg 2–0-ra kikapott a Budapest Honvéd otthonában, megmaradt az ötpontos előnye a Paksnak a kiesőhelyen álló zalaiakkal szemben, de miután a Kisvárda legyőzte a sereghajtó Kaposvárt (5–3), az atomvárosiak visszacsúsztak a tizedik helyre a tabellán.
A paksiak szerdán a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésére az NB III-as Pécsi MFC-hez utaznak, szombaton pedig a Diósgyőr vendégei lesznek a bajnokságban.
Paksi FC-Puskás Akadémia FC labdarúgó mérkőzés
OTP Bank Liga, 20. forduló
Paksi FC-Puksás Akadémia 0-2 (0-1). Paks, 1106 néző. V.: Pintér Cs. (Horváth R., Király K.).
Paks: Rácz G. – Lenzsér (Poór, 64.), Szélpál, Kelemen D., Szabó J. – Szakály D. (Kecskés T., 66.), Balogh B., Bertus – Könyves, Böde D., Hahn (Sajbán Máté, 69.). Vezetőedző: Osztermájer Gábor
Puskás Akadémia: Hegedüs L. – Szolnoki, Meissner, Huszti A., Nagy Zs. – van Nieff (Urblík, 45.), Favorov – Plsek (Sós B., 61.), Knezevic, Gyurcsó – Golgol (Vanecek, 88.). Vezetőedző: Hornyák Zsolt
Gólszerző: Favorov (11.), Vanecek (90.)
Sárga lap: Lenzsér (5.), Könyves N. (38.), Böde D. (41.), Szélpál (91.), illetve Szolnoki (76.), Knezevic (77.)
Kiállítva: Könyves N. (38.), Böde D. (41.)