„A papok elhelyezésébe a hívek nem szólhatnak bele, erről a püspök dönt”

[caption id="" align="alignleft" width="300"] Bacsmai László (Fotó: Makovics Kornél)
[/caption]Meglepte a szekszárdiakat a hír, miszerint Bacsmai László plébános április 2-án misézik utoljára a megyeszékhelyen. Utódja Petkó Tamás plébános lesz. Bacsmai Lászlót arra kértük, foglalja össze az itt töltött közel tizennégy évet.

– Egy plébánia életét soha nem lehet kiragadva szemlélni, a papok szolgálata egymásra épül – mondta Bacsmai László, amikor a színes programokat soroltuk, amelyek teret kaptak a szolgálata alatt. – A rendszerváltás után sok lehetőség adódott a lelki megújulásra, Farkas Béla atya a maga csendes nyugodtságával befogadta a lelkiségeket, és otthont adott a plébánia híveinek. A Baba-mama klub indítását az ő idejében kezdték el az anyukák a plébánián. A legerősebb lelkiség a Házas Hétvége, amely nyolc csoporttal működik a plébánián, nagy örömömre ifjúházas-csoportok is vannak, illetve családoscsoport is működik, akik főleg az otthonukban jönnek össze a gyerekek őrzése miatt. Ami újként alakult meg az a Szent Mónika közösség, tagjai édesanyák és nagymamák, akik gyermekeiért, unokáikért imádkoznak. A cserkészek fogják össze a gyerekeket és fiatalokat, de akik nem cserkészek azok hiányoznak, ezért bízom abban, hogy utódom Petkó Tamás barátom, akinek egyik karizmája ez a korosztály, majd összefogja őket. A szeretetet én is érzem és éreztem a múltban is a hétköznapokban is, ha segíteni kellett például a templom vagy plébánia felújításakor. A farsangi báloknál, egyházközségi napoknál, zarándoklatoknál, mindig volt kire számítani. A tavalyi ezüstmisémen is éreztem a hívek felém áradó szeretetét. A napokban kaptam egy levelet valakitől, aki nem tud személyesen elköszönni tőlem, a levélben megköszöni, hogy nem papos pap voltam, hanem tudtam emberként jelen lenni, és humorommal is tudtam segíteni, mert ne felejtsük el, hogy a humor az villámhárítóként tud működni nemcsak a házasságban, hanem a plébánia életében is.

– Miért önnek kell mennie Mohácsra?
– Azért kell mennem, mert szükség van rám Mohácson, a korábbi plébánost felmentette püspök úr, és nem maradhat a város plébános nélkül. Eddig is majdnem egy hónapon keresztül a káplán „vitte” a várost, köszönet érte. Tehát nem nekem kell elmennem innen, hanem kell valaki Mohácsra, és most én lettem az a valaki. Fiatalon kerültem ide még negyvenéves sem voltam, egy kis falu után, most jön egy kisebb város, de négy temploma van, tehát unatkozni ott sem fogok, abban biztos vagyok.

– Beleszólhatnak-e a hívek abba, kit szeretnének plébánosuknak?
– A papok elhelyezésébe a hívek nem szólhatnak bele, mert a Katolikus Egyházban hierarchia van, és nem demokrácia. Szenteléskor a pap engedelmességet fogad a püspöknek. Természetesen a püspök a plébánost előtte megkérdezi, nem úgy kell elképzelni az áthelyezést, hogy kap egy levelet a pap, melyben a püspök megírja, hogy menned kell. Előtte egyeztetett velem a püspök úr. Az ő elgondolása, hogy 14–15 évnél tovább ne legyen egy plébános sem a helyén, és mivel nekem még 24 évem van a papi nyugdíjig (75 év) ezért kétszer áll szándékában áthelyezni, most és még egyszer.

– Milyen érzések kavarognak most önben?
– Szekszárdon júliusban töltöttem volna be a tizennegyedik évi plébánosságomat, de előtte egy év káplánság is volt. Ide kerülve hamar kezdtem magam itthon érezni és folytattuk ott, ahol Béla atya abbahagyta. Ő is nyugodtan átadta nekem a stafétát, én is ugyanilyen nyugodtsággal adom át Tamás barátomnak. Bevallom, sajnálom a családias légkört itt hagyni. Ez igaz a plébániai munkatársaimmal való kapcsolatomra, de a miséimre is. Azt szerettem a szekszárdi hívekben, hogy együtt haladtak velem, ha kellett, a misén elérzékenyültek és talán sírtak is, de ha úgy adódott, akkor mertek nevetni is, ha elhangzott egy anekdota vagy egy poén. Bízom abban, hogy a mohácsiak is megszokják a könnyedebb stílust, és mernek önmaguk lenni a templomban is. Mohácsra most úgy megyek, hogy lelkileg és valóságosan is megnyitom a plébánia ajtaját. Úgy megyek oda, ahogy az első kápláni helyemre mentem, ahogy Szent Pál apostol mondja a filippiekhez írt levelében: „Elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök az előttem lévő cél felé.”

A mohácsiak már megkeresték

A szekszárdi éveket nem felejtem el, mondta Bacsmai László. A mohácsi „múlttal” nem szeretnék foglalkozni (elküldték az előző plébánost), csak annyiban, hogy az a jelenben segítsen és lendítsen a jövő felé. Biztató számomra, hogy már jelentkeztek a mohácsi házashétvégések, akik szeretettel várnak, és bízom benne, hogy másokkal is a szeretet nyelvén szót fogunk érteni. Mohácson vannak sokácok, én magam horvát vagyok, tehát a hit megerősítése mellett tervem a horvát nyelvet is elmélyíteni bennük és segíteni őket, hogy megtalálják és vallják meg a gyökereiket, és adják át azt a gyermekeiknek.