Éhező emberpalánták figyelték lépteit a Zambezi-nél

Ezt az üdvözlési formát elsajátította Riba Szilvia is, aki önkéntesként közel három hónapon át segédkezett az ország nyugati tartományának három településén árva gyermekeknek, illetve mozgássérülteknek.

Fekete-Afrika legmélyén élve belekóstolt nemcsak a helybeliek mindennapjaiba, de még főétkeikbe, a nsimába és a kasszavába is. A nsima készülhet kukoricalisztből és kasszavából is, utóbbi egyébként egy helyi növény gyökere. Megenni meg lehet mindegyiket, sőt, még ízük is van, de azért csak ezen élni elég egyhangú lenne. Mármint egy európai számára: a gyermekek minden nap ezt kapták és nagyon örültek, hogy egyáltalán kapták. Arrafelé ugyanis nem ismeretlen az éhezés.

Miképpen és hol is kezdődött ez az érdekes is izgalmas küldetés? Az afrikai kezdőpont Lusaka, azaz a főváros és annak főpályaudvara. Ahol azonnal lecsaptak a reptérről éppen, hogy megérkező Riba Szilviára.

A helybeli utazási cégek meglehetően erőszakos kuncsaft-vadászai szép pénzt reméltek a fehér, ebből következőn gazdagnak hitt lánytól. Természetesen nem tudták, hogy Riba Szilvia igen vékony pénztárcával érkezett ebbe az Afrika déli részén található országba. Ráadásul nem is turistáskodni, hanem dolgozni. Az Egyesült Királyságból ugyan, de eredetileg Tolna megyéből, Regölyből. Itt él most is.

- Idén Angliában, Nottinghamben találtam magamnak munkát, de megtérésem után egyre erősebb hívást éreztem arra, hogy segítsek a szenvedőkön - kezdte történetét Riba Szilvia. 

- A közelmúltban megismerkedtem egy ír alapítású női szerzetesrenddel, illetve annak nővérével: a rend a világ számos országában gondozza a rászorulókat. Zambiában is tart fenn árvaházat és mozgássérült gyermekeknek otthont. Általuk juthattam el nemrég ebbe a trópusi országba.

Miután Lusakában sikerrel ellenállt a rohamozó „fejvadászoknak”, önkéntes társával távolsági busszal utazott - a helybéli utasok érdeklődő tekintetétől kísérve - több mint hatszáz kilométert a Nyugati Tartományba.
Mongu, valamint Limulunga és Kaoma településeken dolgozott: az első két helyszín közelében a földrajzórán is tanult Zambezi, a harmadiknál pedig a mifelénk kevéssé ismert, ám annál dallamosabb nevű Luena folyó hömpölyög. Legalábbis az esős évszakban.
- Futótűzként terjedt a híre annak, hogy maqua - fehér ember - érkezett a helybeliekhez - folytatta Riba Szilvia.

- Azt vettük észre, hogy a bokrokból göndör hajú, fekete emberpalánták bukkannak elő és figyelnek bennünket. Később, már a mozgássérültek otthonában a kis lakók nagy érdeklődéssel vizsgálgatták, nyomkodták a kezünket és nyugtázták, hogy semmi rendkívüli nem történik, nem szakad be a bőrünk. A két és fél és tizenhat év közötti korú gyermekekkel angolul beszéltünk, minden kérésünknek szófogadóan eleget tettek.

Bennük van az az illemtudás, aminek egyik megnyilvánulása a mély tiszteletet kifejező Bo jelző használata. Ennek megfelelőn engem úgy szólítottak, hogy Bo Szilvia. A limulungai iskolában a három-hat éves nebulók között már akadtak vadócok, itt néha történt verekedés, de a helyi nevelők segítségével mindig gyorsan rendeztük a konfliktusokat.

Az árvaházban és a mozgássérültek otthonában - köszönhetőn a nővérek által Angliában és Írországban gyűjtött adományoknak - volt csapvíz és villany, ellentétben a helybeliek házaival, ahol esténként az emberek olajmécsesekkel világítottak. Vizet pedig a közeli vagy távolabbi kutakról hordtak haza.

A gondozott gyermekek igen szerencsésnek mondhatták magukat a napi háromszori étkezéssel. Ugyanakkor a mindennapi ebédet biztosító limulungai általános iskola a tervezett egy hónaphoz képest csak egy hét szünetet tarthatott: ellenkező esetben a kisdiákokra otthon tartós - akár az éhhalálhoz is vezető - éhezés várt volna.

Jellemző hogy nebulók táskája nem könyvet, hanem egy-egy tányért rejtett: ez minden másnál fontosabb eszköz, hiszen ebbe kapták a várva várt ennivalót.

Riba Szilvia azt is nyugtázta, hogy bár az itt élőnek nehéz a sorsuk, ugyanakkor nem boldogtalanok. Egyszerű és természetes emberi létük hozzájárul ahhoz a varázshoz, ami mágnesként vonzza vissza azt az utazót, aki egyszer itt járt. S bár a regölyi fiatal éppen küldetése végén részleges ínszakadást szenvedett, mégsem ez a kellemetlen élmény nyomta rá bélyegét afrikai útjára. Annyira nem, hogy elhatározta: amint teheti, visszatér a vadregényes Zambezi mellé.

Névjegy: Riba Szilvia.

Születési hely és idő: Szekszárd, 1979. április 21.

Iskolái: Bonyhád, Perczel Mór Közgazdasági Szakközépiskola, majd Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola.

Képzettsége: mérlegképes könyvelő, hittanár.

Családi állapot: hajadon.

Hobbija: természetjárás, utazás, olvasás.

Mit szeretne elérni? A rászorulókon ott és oly módon segíteni, ahol és ahogy ez a leginkább szükséges.

Iskolái: Bonyhád, Perczel Mór Közgazdasági Szakközépiskola, majd Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola.

Képzettsége: mérlegképes könyvelő, hittanár.

Családi állapot: hajadon.

Hobbija: természetjárás, utazás, olvasás.

Mit szeretne elérni? A rászorulókon ott és oly módon segíteni, ahol és ahogy ez a leginkább szükséges.

-->