2012.03.25. 15:44
Észrevétlenül alakul ki az alattomos betegség
Nyílt napra várják az érdeklődőket, március 27-én a Vese világnapja alkalmából.
Magyar nephrológusok kezdeményezésének köszönhetően 2006 óta minden év márciusban megtartják a Vese világnapját, amikor a szakma képviselő igyekeznek a betegségre irányítani a figyelmet.
A világnaphoz kapcsolódva a Tolna megyei Balassa János Kórház területén működő dialízisközpontban idén is nyílt napra várják az érdeklődőket, március 27-én 14 órai kezdettel.
Dr. Wagner Gyula nefrológus főorvos, a szekszárdi dialízisközpont vezetője elmondta, a vesebetegség alattomosan alakul ki, a beteg panaszai csak akkor jelentkeznek, amikor már nagy a baj.
Fontos tudni, hogy a gondozottak 60-70 százalékánál a veseelégtelenség nem elsődlegesen, hanem magasvérnyomás, vagy cukorbetegség következtében alakult ki. Ma Magyarországon körülbelül kétmillió magas vérnyomásos és egymillió cukorbeteg, azaz potenciális vesebeteg él.
Tolna megyében körülbelül 10 ezer ember állhat a betegség valamely stádiumában, a szakma látókörébe azonban csak ezren kerültek. Éppen ezért fontos, hogy aki a fentebb említett betegségekben szenved, az a veséjére is odafigyeljen.
A bajra vér-, vizelet-, valamint ultrahangos vizsgálattal fényt tudnak deríteni, sőt a vizeletből kimutatható fehérje menyisége alapján azt is meg tudják mondani, milyen gyors az állapotromlás.
Odafigyeléssel a folyamat lassítható. Ehhez szigorúan rendben kell tartani a vérnyomást, illetve a cukorbetegséget, le kell mondani a cigarettáról, ügyelni kell a testsúlyra, kerülni kell a sós ételeket, és a fehérjebevitelt is ajánlatos csökkenteni.
Minderről dr. Wagner Gyulától részletesebben is tájékoztatást kaphatnak, akik kedden ellátogatnak a szekszárdi központba. Ugyanakkor bepillantást nyerhetnek a dialízis menetébe, illetve választ kaphatnak kérdéseikre. Idén a világnap fókuszában a veseátültetés áll.
A B.Braun Avitum Zrt. 7. számú, szekszárdi díalizisközpontja ebből a szempontból kedvező helyzetben van, évente 6-7 beteg kap új vesét, ami szép számnak számít.